Azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy a Marvel filmek egytől egyig remek kikapcsolódást nyújtanak. Az utóbbi évben minden lemaradásomat pótoltam, ezért olyan remekműveket tekintettem meg, mint a Punisher, a Thor, vagy éppen a Pókember. Ez utóbbit csak kisebb koromban láttam, ezért nem ártott felpezsdítenem az élményeimet. Sajnos az eredeti trilógia egyesével csúszott lefelé a lejtőn, így kaphattunk végül a szerencsétlen Peter-ből emós Pókembert. De a régi trilógia ideje lejárt, akármennyire is volt bájos. Idén végre bemutatkozott a Csodálatos Pókember, ami teljesen más irányban, és stílusban közelíti meg a történetet. Eleinte persze aggódtam, mert ezt a feldolgozást nagyon könnyen el lehetett volna rontani, ráadásul sokan a régi szereplők miatt is siránkoztak.
Őszintén szólva, amint elkezdődött a film engem már hidegen hagytak a régi szereplők, mert amit itt láthattam az teljes mértékben megfogott. Adott volt egy teljesen jó alapötlet, amiből a lehető legtöbbet próbálták kihozni. Sokat segített, hogy itt nem fektettek annyi hangsúlyt a poénokra, mint az előző filmekben. És valljuk be... nem is lett olyan giccses. Ez azért van, mert magára a történetre, és nem a látványra fókuszálnak. Egyértelműen Peter Parker karaktere került előtérbe, és egy sajnálnivalóan lúzer gyerek helyett most egy egész vagány kölyköt sikerült bemutatniuk... akinek még stílusa is van. De magának a szereplőnek a történetét is próbálták bemutatni, a családján keresztül. Az aktuális gonosszal is többet foglalkoztak, és a saját oldaláról mutatták be. Ez lenne az ilyen filmek alapköve, de ezt még mindig sokat elfelejtik. Nagyon tetszett, hogy nem övezte misztika a karakter képességeit, hanem a lehető legjobb módon, a tudományon keresztül magyarázták el. Az tényleg nem semmi, ha egy képregényfilm még reális is tud maradni. Kiemelném a "pókháló" korrigálását, ami itt nem Peter karjából, hanem egy gép segítségével lövell ki. Bár sokaknak ez nem tetszett, szerintem sokkal életszerűbb, mint a csuklóból kilövellő dzsuva. Ha már a látványnál tartunk, az akciójelenetek egész szépre sikeredtek, mégha a 3D nem is adott hozzá sokat az élményhez. A film inkább Peter-rel foglalkozott, a Pókember szereplését egy kicsit háttérbe szorítva, ezért kevesebb idő jutott a látványosságokra. Emellett a film szerintem egyáltalán nem unalmas, hanem a két és fél óra könnyedén elrepült. Ennek a korrekt történetvezetés, és az egyenletes eseményadagolás az oka. Plusz volt benne egy kevéske dráma is, amit tényleg nem vártam volna ettől a filmtől. A színészek amúgy könnyedén elbírtak a feladatukkal, és Andrew Garfield egy egész jó figurát visz a képernyőre. A szerelmi szál sem volt olyan elcsépelt, mint az előző trilógiában, hanem Mary Jane világfájdalommal teli tekintete helyett, most Emma Stone sokkal emberibb arcát figyelhettük meg, egy teljesen elfogadható szerelmi szálban. Negatívumok persze akadtak. A főgonosz kibontakozására több időt is szakíthattak volna, ha már ilyen gyorsan elintézték a legvégén. Egy másik nagy dolog, hogy a film első órájában csak Peter szüleinek rejtélyes múltjával foglalkoztak, de ezt látszólag elfeledték a mű végére. A konklúzió után persze vártam a titkok leleplezését, de semmi nem történt. Pedig ez adta a film egyik irányvonalát. A stáblista közben volt egy kecsegtető jelenet erről, de a válaszokat maximum a következő részben tudhatjuk meg. Alapjában véve ez egy nagyon jó képregényfilm, és egy nyári blockbuster kellemes ötvözete. Szóval hozta a tipikus Marvel formát, és pozitív csalódásokkal tört be a mozi világába.
0 Comments
Leave a Reply. |
Erről a blogról...
Mint ahogy azt ránézésre meg lehet állapítani, blogunk elsősorban sorozat és filmkritikákkal foglalkozik. Minden előfordulhat ami aktuális vagy akár klasszikus, a mű akkor is szókimondóan és nyersen lesz elemezve, rávilágítva a jó és rossz tulajdonságaira... |