Elnézéseteket kell kérnem a kritika késése miatt, mert egy furcsa élményben volt részem. Ez nem azt jelenti, hogy csak most sikerült megtekintenem a filmet, hiszen már a premier utáni napon, egy szép narancssárga mozijeggyel a kezemben, az ötödik sor közepén ültem, és vártam a trilógia lezáró darabját. Igazából nem voltak hozzá nagy elvárásaim, csak az előző részek színvonalában reménykedtem. Ennek ellenére, miután a film elkezdődött, olyan mosollyal az arcomon ültem végig a három órát, mint a kisgyerek, aki életében először kap nyalókát. A mosoly mondhatni nem hervadt le az arcomról... valamikor a stáblista vége felé vettem le a szemem a képernyőről, és vettem észre, hogy az összes néző távozott. Ennek valószínüleg a nagy üdítő volt az oka, ami gondoskodott a három óra vizelésingeres elteléséről. Szerencsére erre én gondoltam a film előtt, ezért meg is úsztam e nélkül. Jobb is, mivel a Prometheus mellett ez lett az idei második legjobb moziélményem. Miután hazamentem és leültem kritikát írni, vettem észre, hogy szinte semmit nem tudok elmondani a műről, mivel nem kritikus szemmel figyeltem, hanem mindenről megfeletkezve éltem magam bele a Sötét Lovag borongós atmoszférájába. A három szó, amit ki tudtam nyögni, hogy "ez kurvajó volt". Na gondoltam ebből se lesz így kritika, szóval azt tettem amit ilyenkor kell. Megnéztem mégegyszer. Kifejezettem ügyeltem arra, hogy most mindent megfigyeljek - az előnyöket és a hátrányokat egyaránt. Megint megtörtént a csoda, hiszen ismét áhitattal az arcomon, mindenről megfeletkezve követtem az eseményeket. Na bazmeg... Harmadszorra már otthon szeretném, később megnézni, szóval megpróbálok így egy kritikát kanyarítani Batman-es élményeimről.
Kezdetnek felhoznám az előző két részt. Mikor először láttam őket rögtön magával ragadott a stílus, és képernyőn át is nagyon jól érződött, hogy ez bizony színtiszta minőség. Hozzám személy szerint a Batman: Kezdődik áll közelebb, ami kiváló eredettörténetet ad a kultikus karakternek, sok drámával ötvözve, és ami a végső indok: többet foglalkozik Bruce Wayne egyéniségével. A Sötét Lovag is remekül sikerült, bár amikor pár hete újranéztem, már sokkal jobban tetszett mint először. Itt egyértelműen Joker karaktere volt a domináns, ami a film előnyéül szolgált. A gond viszont annyi volt, hogy túl sokat akart elmesélni a film, így nem jutott elég idő olyan karakterek alapos bemutatására, mint például a Kétarcú. És valljuk be, Joker nélkül a Sötét Lovag nem lenne ugyanaz a mestermű. Christopher Nolan már olyan filmekkel bizonyított, mint a Memento, az Eredet, A Tökéletes Trükk, vagy az előbb felsorolt Batman franchise. Nem csoda, hogy munkásságát tömény rajongói tisztelet övezi, hiszen minden filmje majdhogynem tökéletes. Ezért is bíztam annyira a Felemkedés-ben, ami után elégedetten jegyezhetem meg: Nolan megint óriásit alkotott. Példa nélküli, hogy egy képregényből ennyit ki tudott hozni, és a 164 perces film 164 percét színtiszta tökéletesség övezi. De ha már nála tartunk, a történet és a forgatókönyv ott tarol, ahol csak tud, a szereplőválogatás kiváló, a zeneválasztás pedig tényleg 100%-osan illeszkedik a film hangulatához. Itt jegyezném meg, hogy Hans Zimmer korunk egyik legjobb filmzeneszerzője, és nagyon bejön, ahogy egyes karakterek jellemét zenével tudja aláfesteni. De a színészek szintén könnyedén vitték a filmet, és hozták a formájukat. Christian Bale harmadszorra is jó Bruce Wayne volt, Anne Hathaway a Macskanő szerepében nyújtott kiváló színészi alakítást, Joseph Gordon-Levitt pedig a mű egyik legnagyobb meglepetését hozta, a remekül eltalált karakterével. Ha a karaktereknél tartunk, kihangsúlyoznám a jellemfejlődést, ami a három film alatt elég szépen be lett mutatva, és ide tartozik a sok drámai szál is, ami a Dark Knight Rises-ből sem hiányzott. A film látványilag is nagyon rendben van, és külön örülök, hogy nem erőszakolták rá a 3D-t. A képsorok élethűek, és sokszor a képernyőn át is érződik a jeges borzongás, amit a mű előszeretettel alkalmazott. A CGI-al sem szaroztak - ahol volt, ott teljesen élethűen nézett ki, ahol pedig nem, ott díszletekkel pótolták őket - ezen is látszott a hihetetlenül magas költségvetés. Amit még kiemelnék, azok a sorozatos cameo-k, hiszen akadt azokból is három. Pacsi, ha észrevetted a Prison Break-es, 24-es, és Dexter-es kikacsintásokat. Így a filmek végén biztosra állíthatom, hogy ebben a műfajban a legjobb trilógiát láthattam. Sok kritikus, és felbőszült netező marékszámra sorolja ennek a filmnek az apróbbnál apróbb hibáit, megfeletkezve arról, hogy az elsődleges szempont egy film nézése közben az élmény és a kikapcsolódás, és nem a hibák keresése. Mégha voltak is benne, ebben a kategóriában elkerülhetetlen pár apróbb baki becsúszása, Nolan pedig tényleg ügyelt mindenre, és a maximumot hozta ki az alapötletből. Akinek nem tetszik, nézze meg ismét az Avengers-t, és abban keresse a hibákat. Elárulom, hemzseg belőlük, és még csak nem is kell őket nagyon keresni benne. A The Dark Knight Rises pedig az idei év legjobb filmje, a Prometheus oldalán. Azt hiszem nem kell megmagyaráznom, miért ennyi pont...
2 Comments
Azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy a Marvel filmek egytől egyig remek kikapcsolódást nyújtanak. Az utóbbi évben minden lemaradásomat pótoltam, ezért olyan remekműveket tekintettem meg, mint a Punisher, a Thor, vagy éppen a Pókember. Ez utóbbit csak kisebb koromban láttam, ezért nem ártott felpezsdítenem az élményeimet. Sajnos az eredeti trilógia egyesével csúszott lefelé a lejtőn, így kaphattunk végül a szerencsétlen Peter-ből emós Pókembert. De a régi trilógia ideje lejárt, akármennyire is volt bájos. Idén végre bemutatkozott a Csodálatos Pókember, ami teljesen más irányban, és stílusban közelíti meg a történetet. Eleinte persze aggódtam, mert ezt a feldolgozást nagyon könnyen el lehetett volna rontani, ráadásul sokan a régi szereplők miatt is siránkoztak.
Őszintén szólva, amint elkezdődött a film engem már hidegen hagytak a régi szereplők, mert amit itt láthattam az teljes mértékben megfogott. Adott volt egy teljesen jó alapötlet, amiből a lehető legtöbbet próbálták kihozni. Sokat segített, hogy itt nem fektettek annyi hangsúlyt a poénokra, mint az előző filmekben. És valljuk be... nem is lett olyan giccses. Ez azért van, mert magára a történetre, és nem a látványra fókuszálnak. Egyértelműen Peter Parker karaktere került előtérbe, és egy sajnálnivalóan lúzer gyerek helyett most egy egész vagány kölyköt sikerült bemutatniuk... akinek még stílusa is van. De magának a szereplőnek a történetét is próbálták bemutatni, a családján keresztül. Az aktuális gonosszal is többet foglalkoztak, és a saját oldaláról mutatták be. Ez lenne az ilyen filmek alapköve, de ezt még mindig sokat elfelejtik. Nagyon tetszett, hogy nem övezte misztika a karakter képességeit, hanem a lehető legjobb módon, a tudományon keresztül magyarázták el. Az tényleg nem semmi, ha egy képregényfilm még reális is tud maradni. Kiemelném a "pókháló" korrigálását, ami itt nem Peter karjából, hanem egy gép segítségével lövell ki. Bár sokaknak ez nem tetszett, szerintem sokkal életszerűbb, mint a csuklóból kilövellő dzsuva. Ha már a látványnál tartunk, az akciójelenetek egész szépre sikeredtek, mégha a 3D nem is adott hozzá sokat az élményhez. A film inkább Peter-rel foglalkozott, a Pókember szereplését egy kicsit háttérbe szorítva, ezért kevesebb idő jutott a látványosságokra. Emellett a film szerintem egyáltalán nem unalmas, hanem a két és fél óra könnyedén elrepült. Ennek a korrekt történetvezetés, és az egyenletes eseményadagolás az oka. Plusz volt benne egy kevéske dráma is, amit tényleg nem vártam volna ettől a filmtől. A színészek amúgy könnyedén elbírtak a feladatukkal, és Andrew Garfield egy egész jó figurát visz a képernyőre. A szerelmi szál sem volt olyan elcsépelt, mint az előző trilógiában, hanem Mary Jane világfájdalommal teli tekintete helyett, most Emma Stone sokkal emberibb arcát figyelhettük meg, egy teljesen elfogadható szerelmi szálban. Negatívumok persze akadtak. A főgonosz kibontakozására több időt is szakíthattak volna, ha már ilyen gyorsan elintézték a legvégén. Egy másik nagy dolog, hogy a film első órájában csak Peter szüleinek rejtélyes múltjával foglalkoztak, de ezt látszólag elfeledték a mű végére. A konklúzió után persze vártam a titkok leleplezését, de semmi nem történt. Pedig ez adta a film egyik irányvonalát. A stáblista közben volt egy kecsegtető jelenet erről, de a válaszokat maximum a következő részben tudhatjuk meg. Alapjában véve ez egy nagyon jó képregényfilm, és egy nyári blockbuster kellemes ötvözete. Szóval hozta a tipikus Marvel formát, és pozitív csalódásokkal tört be a mozi világába. Hali, Szia, Heló, Jónapot, Csókolom, Üdvözlöm, Csövi, Csöcs, Cső és Szevasztok....Nem tudom mit kell ilyenkor mondani mikor berobbanok az éterbe egy ilyen blognál, de próbáltam 9-99-ig minden korosztályt kielégítő köszönést elkövetni. Szóval én lennék kennyflevi egyik társszerkesztője az oldalon és én is szeretném hogy minél több minőségi filmet és sorozatot lássatok,illetve hogy még több nagyszerű minőségű kritikát olvassatok. Na de ennyit rólam. Az első kritikámat egy Adam Sandler filmről írom. Nem a legújabb, nem is régi, de a mostani filmfelhozatalhoz képest elég jónak mondható. A Kellékfeleség című filmről lesz szó. Mivel Hollywod mostanánaban 3 dologra van rákattanva, nevezetesen: előzmény, folytatás és remake, ez a film sem kivétel. A film alapsztorija az 1969-es A kaktusz virága c. filmben volt először látható, és mellesleg színházi darab is készült belőle melyet kis hazánkban is játszanak. Persze ez ne ijesszen el senkit, ettől még élvezhető a film, csak ugye Sandler bácsiéknak is kell a pénz, ezért nem bíztak semmit a véletlenre, maradtak a jólbeváltnál. Mielőtt azonban bárki kijelentené, hogy egy újabb bőr lehúzásáról szól a dolog,akkor az a bárki téved. Ugyanis tényleg csak a nagyon alap sztori maradt meg, merthogy fogorvosból plasztikai sebész lett, az öngyilkosjelölt barátnőből tanárnéni barátnő,az aszisztensből pedig.....ja nem az maradt aszisztens. No nem baj mert Jennifer Anistonnak jól áll a szemüveg és a fehér köpeny.Na és ugye a nőfalő szexkazán hirtelen meg akar állapodni ezért válást kell játszani, no de ahhoz család is kell és ugye gondolom mindenki kitalálta ehhez kell a titkárnő meg a két cuki gyereke. A sztoriról tehát nagyjából ennyit. Persze ennyi még nem elég a sikerhez, hisz láttunk már filmet megbukni sok jó színésszel. Szerény személyem szerint a mellékszereplők válogatása is király volt. Gondolok itt a kiskölykökre és a Sandler unokaöcccsét játszó ,,nagybácsira'' aki németnek adja ki magát és annyi köze van a németekhez hogy látott németkönyvet földre esni.....egyszer...és nagyon távolról....Ettől függetlenül Nekem ő volt a személyes kedvencem. Állat fazon. Na de szóljunk egy keveset a film árnyoldalairól, mivel sajnos olyanja is van a dolognak. Például nekem nem jött be az irigykedő hisztis picsa, aki az ellenséget játsza és rájön hogy elcseszte az életét blablabla....Először még vicces a rinyálása meg a szenvedése de aztán idegesítő.A másik pedig az hogy nekem nem jön be az érzelgős, nyálazós Sandler. Inkább több disznóvicc kéne a filmbe...Mondjuk abban nincs hiány, elvégre azért mégiscsak Sandler. Mondjuk a a jeggyűrűvel csajozós kőgazdag plasztikai sebész szerintem tipikus Sandler karakternek mondható és Aniston is hozzza a formáját. Jelentkezzen aki nem tudja mi lesz a vége. De az ilyen filmeknek nem is a kőkemény sztori a lényege, hanem az hogy kikapcsolja az embert két-,két és fél órára, és erre a film tökéletesen alkalmas. Akár még egy kellemes családi mozinak is kikiálthatjuk ha mindenki betöltötte a 12. életévét. Remélem elégedettek voltatok ezzel az összefoglalóval és kritikával. Nemsokára megint jelentkezek ha lesz rá igény, ha nem. Mert mi itt vagyunk! Addig is vigyázzatok a nappal, inkább nézzetek meg egy jó filmet! írta:Dancseee
Az Alien tetralógia mindig is a kedvenceim között volt, arról nem is beszélve, hogy a valaha látott legjobb horrorfilmnek én a Nyolcadik Utas a Halál-t tartom. Ezért is volt az idén legjobban várt filmem a Prometheus, ami ennek a fantasztikus franchise-nak ad előzményeket. Egy katartikus moziélményben volt részem, ami után órákig csak néztem ki a fejemből, és napokig gondolkoztam azon, hogy hogyan is ilyen zseniális film a Prometheus. Az élmény után bátran kijelenthettem, hogy az évtized eddigi legjobb filmjét láttam. A film nagyon megosztja a közönséget: sokak szerint egy rakás szar, páran pedig szintén a kedvenceik között emlegetik. Egy biztos: Ez nem az átlagos nézőknek készült, mivel nem is átlagos film. A történetet csak azok nem tudták értékelni, akik egy nyári popcorn-mozira számítottak. De hogy miért is ilyen jó a Prometheus? Íme 10 nyomós érv...
10. Mindfucking Ez azon filmek közé tartozik, amelyekben csak úgy borítják a nézőkre a jobbnál jobb csattanókat, és váratlan fordulatokat. Egyik pillanatban még rettegsz, a másikban pedig már leesett állal bámulod a képernyőt. Ügyesen bizonyítják, hogy nem képesek kifogyni az ötletekből, és még a legravaszabb nézőkön is kifognak, a döbbenetes jeleneteknél. Csattanó-kedvelőknek kifejezetten ínyencfalat lehet ez a film. 9. Lost-érzés Ez szorosan az előző ponthoz kapcsolódik, ugyanis ilyen kaliberű csattanókat legutóbb a Lost-ban láthattunk. Véletlen egybeesés? Nem hinném, ugyanis a két művet ugyanaz a férfi, Damon Lindelof írta. Ezt nem tudtam előtte, mégis végig azt éreztem, hogy szinte a Lost hangulatvilágával, és mitológiájával egyezik. Az pedig, hogy Ridley Scott, és ez az ember közösen csinált filmet, szintén jót tett, ugyanis Ridley filmjeinek is nagy híve vagyok, és a legjobb rendezők között tartom számon. 8. Vége van? A film egyik jellegzetessége az, hogy nem tudhatod mikor van vége. Amikor a mozis székbe belesüppedve figyeltem a jobbnál jobb csattanókat, végig az járt a fejemben, hogy most lesz vége a filmnek. És nem! A csattanók után is van élet, és a film ugyanúgy folytatódott tovább, csak éppen katartikusabban. De amikor az utolsó jelenet, és az utolsó képkockák eljöttek, már lehetett tudni a végét, ugyanis rögtön összakapcsolható a Nyolcadik Utas elejével. Zseniális befejezés. 7. Alienek Upsz. Ez most spoiler lehet egyes olvasóknak, de Ridley Scott nem volt igazán őszinte, amikor azt nyilatkozta hogy nem lesznek alienek a filmben. Bár a történet inkább a space jockey-kra fókuszált, a másik faj is többször megjelent, csak nem mindig a megszokott formában. Sokan emiatt is szidják a filmet, de szerintem az óriás face-hugger remek ötlet volt, és ha már a fanatikusok elviselték a Predalient, ezt is biztos be tudják valahogy fogadni. A záró képsorok után meg garantáltan tátott szájjal fogsz ülni. 6. Műfajok keveredése Ridley úgy játszott a műfajokkal, mint mixer a koktélokkal. Kegyetlenül jól eltalált, és adagolt mindent, a drámától kezdve, a kőkemény horroron át, egészen a science fiction-ig. Azaz egyszerre reszkethettél félelmedben, könnyezhettél a megható jelenetek miatt, és mosolyoghattál, amikor megláttad a fantasztikus látványvilágot. Mellesleg, még humort is csempésztek bele. Ki más tudná ezt megismételni? 5. Hangulat A film egyik legnagyobb erőssége a hangulat. Extázisba lehetne esni tőle, ugyanis az előbb felsorolt műfajok keveredésének hatására, a hangulat is elég egyedi, de annál ütősebb lett. Úgy érezheted magad, mintha ott lennél, és teljesen azonosulni tudsz a látottakkal, ha beleéled magad. Ennek hatására egy emlékezetes mozizásban lehet részed, és talán meg is akarod majd ismételni ezt az élményt. 4. Gyönyörű látvány Nálam nem a képi világ dominál, de a francba is, ez eszméletlenül gyönyörű lett. Minden apró kődarabtól kezdve minden space jockey a lehető legaprólékosabban ki lett dolgozva és tényleg látszott az animátorok szorgalmas munkája. Már ha valakit nem vonz egy ehhez hasonló, fantasztikus történet, a látvány miatt is simán érdemes megtekinteni. A 3D meg jól el lett találva, és egyáltalán nem érezhettük haszontalannak. Évek óta először látok tökéletesen megcsinált 3D filmet. 3. Elizabeth Shaw, a főszereplő A főszereplő megint csak remek választás volt, és érezhető volt a karakterének kidolgozottsága. Noomi Rapace a lehető legnagyobb odaadással hozta a figurát, és tényleg hibátlanul eljátszott mindent. A történetben a karaktereknek is fontos jelentőségük van, és egyértelműen Shaw doktor jellemére koncentráltak a legjobban. Itt is észrevehető a Lost-tal való párhuzam, ugyanis Elizabeth inkább a hit embere, és mikor már mindene elveszett, akkor is kitart mellette. Ezen kívül még a tudomány is fontos szerepet kap a filmben, szóval komolyabb témákat feszeget, és ez is okot ad a drámára. 2. David Ehhez fogható alakítást sem láthattunk Hannibal Lecter óta. Michael Fassbender olyan jól játssza a Weyland Company által feltalált robotot, hogy ezért legalább egy Oscar díjat érdemelne, "legjobb férfi mellékszereplő" kategóriában. Az ő karaktere is kidolgozott volt, és megint egy másik oldalról közelítette meg, az "éreznek-e a robotok" témát. Esküszöm, még azonosulni is lehet a karakterével! 1. Mitológia A film legnagyobb erőssége a történet. Bár sokan lyukasnak, és értelmetlennek ítélik, ha jobban belegondolnának észrevennék, hogy ez a mű sokkal többet nyújt egy horrornál. Az egészet a mitológiára építik, és rengeteg dolog még a film végére is misztikus marad. Itt nem kell a nézők szájába rágni a válaszokat... jöjjön rá mindenki önállóan, és vonja le a tanulságokat. Aki pedig erre nem képes, az maradjon az agyatlan, nyári popcorn-filmeknél. A filmben Ridley és Damon erős szimbolisztikát is alkalmazott, ami szintén tartalmaz mondanivalót. Erről majd a bővített változatban talán többet is megtudunk, de ez még egy érv amellett, hogy ez a film egy remekmű. Évek óta nem moziztam ilyen jót, és tervezem az újbóli megtekintését. Aki pedig még nem látta, ne tántorodjon vissza a negatív kritikák miatt - ez egy olyan film, amit mindenkinek látnia kell, sőt, talán 30 év múlva az Alien-nel egy szinten fogják emlegetni. "Big things have small beginnings" Ki volt ez az utánozhatatlan őstehetség? Kihez kell az ezernyi rajongói levelet küldeni, amiben megköszönhetjük a lehetőséget, hogy ezt megnézhettük? Josh Trank, a Chronicle című film büszke alkotója, aki talán Michael Bay lelkes követője is. Na ő a művész.
És miért? Mert ekkora egetrengető szart művészet volt összehozni. Ilyen pocsékul összedobott filmet még nem láttam. Itt egyenesen mindenbe bele lehetett kötni, és pozitívumot egyáltalán nem találtam benne. Kéremszépen ez a Chronicle... Ahol a színészek olyan tehetségtelenek, mint egy telibeszart krumpli. Ahol a karaktereket leginkább zoknibábokról mintázhatták, a főszereplő meg annyira irritáló, hogy a puszta képi megjelenése idulatokat vált ki az emberből. Ahol a logika nem számít, csak az egetrengető faszságok, amiket a rendező úrfi másodpercenként a nézőkhöz dobál. Ez egy olyan világ, ahol a történet nem érdekel senkit, mert az fél mondatban leírható. Ahol a figyelmet pár szőkenővel próbálják felkelteni, miközben egyértelmű, hogy az egész film bődületesen szar. A Transformersben legalább látvány volt, de itt még azt is elkúrták! Sikoltozni fog fájdalmában aki ezt HD minőségben nézi meg, és észreveszi az elbaszott CGI elemeket! Emellett az egész film egy nulla. Nulla történet, nulla tanulság... az elbaszott drámai vonalról már említést se teszek, mert sírvafakadnék ha mégegyszer belegondolnék. A filmet meg remélem már soha a büdös életbe nem fogom látni. Az egész mű három szuperképességet szerzett hülyegyerek életéről szól. Senkinek nem ajánlom. Akinek pedig mégis tetszene, az nézzen normális filmet, normális rendezőtől. Ez a Josh Trank gyerek is csak veri itt magát, miközben a másfél órás filmjében egy kivelbaszott normális jelenet nem volt. Művészet volt ekkora szart összehozni. De még mekkora művészet... Mit is várnánk egy olyan színésztől, aki már eljátszott egy Kazahsztáni túristát és egy csont-buzit az előző két filmjében? Bizony, Sacha Baron Cohen visszatért, és ismét egy zseniálisan humoros filmmel örvendeztette meg a rajongóit.
Bár a Dictator pár dologban hajaz elődjére, a Boratra, mégis egy teljesen modern, és más tematikájú vígjáték. A történetről nem sok mindent lehet elmondani, de nem tagadom, teljesen korrekt munkát végeztek az írók... a műfaj többi tagját történeti szempontból kenterbe is verheti. A fő hangsúly mégis a humoron volt, amiből azért akadt, nem is kevés. Bár én nehezen mosolyodom el vígjátékon, itt a film teljes másfél óráját sikerült végigröhögnöm. Emlékeim szerint a Brüno óta ilyesmire nem volt példa... látszik hogy ugyanaz volt a színész és az író. Természetesen az alpáriság itt se maradt el. Kaptunk pár kellemetlenül vicces és gusztustalan jelenetet, de ezek mégis beleillettek a film világába. Ami viszont nagyon tetszett, hogy az alpáriság mellett az értelmesebb nézőkre is gondoltak, és olyan társadalomkritikák hangzottak el, amiktől leesett az állunk. Persze a röhögéstől. Olyannyira jól hangsúlyozta ki a mögöttes jelentéstartamot, hogy egy darabig biztos sokan fogják idézni a film végi nagy monológot, amit főszereplőnk mond el. A zene és az operatőri munka is helyén volt, amennyire a többi Cohen-filmben. Végezetül pár szót szólok a negatívumokról is, azaz arról az apró kellemetlenségről, ami nekem feltűnt. Bár a film sok eredeti ötletet ad át, a humor miatt nem figyeltek oda egy nagyon fontos dologra: a hangulatra. Sajnos konkrétan nem lett hangulata, ezért csak a vicces jelenetek miatt újranézhető. Persze ez nem akkora negatívum, de mégis jobb lett volna ezt is hozzáadni. - Igazából a filmet mindenkinek ajánlom, de mégis inkább az intelligensebb nézők számára. A sírvaröhögős, alpári poénokon kívül akadt más is, amit a tegnap esti mozizás során tapasztaltam. Néhány illető nem értette a politikai és vallási irányú vicceket. Míg páran röhögtek a 911-re utalgató repülős jeleneten, voltak, akik értetlen fejjel és fapofával nézték végig az ehhez hasonló jeleneteket. Nem gyerekek, hanem felnőtt emberek voltak, és megdöbbentő, mennyire nincsenek képben az ilyen témában. Mintha a filmbuzi társadalmunk értelmi szintje kezdene süllyedni, és csak az ostoba vígjátékokat beengedni. Persze ezt Hollywood tovább mélyíti minden évben, például a Transformers című filmekkel. Aki intelligens vígjátékot akar, annak meg itt a Dictator. Valamilyen szinten már előtte is érezhető volt, hogy 2012 legjobban várt filmje alul fogja múlni az elvárásaimat. Talán a rengeteg előzetes, vagy promóció tette azzá, de mindenki egy világmegváltó, korszakalkotó alkotásra vágyott, ami nem lett más, mint egy közönséges Marvel film, nagy költségvetéssel. Igazán nagy problémám nem volt vele, de egyértelműen a csalódás miatt nem került be a kedvenceim közé. Minden megvan benne, ami egy hasonló képregényfilmben... látvány, vicces párbeszédek, pörgés... de egyvalami nagyon is hiányzott. Az pedig nem más, mint a hangulat. Kételkedve bár, de bizakodtam, hogy jól oldják-e meg a 4 teljesen különböző film egybegyúrását. Hát... részemről a film emiatt lett csalódás. Túl sokat akartak egyszerre, és nagyon nem találták el azt a köztes hangulatot, ami összeköti a mitológiai Thor-t, és a szupermodern Vasember-t. A szereplők persze hozták a megszokott formájukat, de igazából túl sok idő egyik karakterre sem jutott. Persze az újoncokat, Black Widow-t és Hawkeye-t ügyesen kezelték, de például Thor szinte egyetlen különálló jelenetet sem kapott. Csak volt és kész. És ez megengedhetetlen egy olyan filmben, ami a Bosszúállókra van kihegyezve. Szinte senki nem tudta azt a karakteres formáját hozni, mint a saját filmjében. Ezért tűnt úgy az Avengers, mint egy katyvasz. Amibe túl sokat akartak belesűríteni, de annál kevesebb sikerrel. Persze pozitívumok is akadtak bőven... a humor végigkövette a két órát, a látvány tényleg fergetegesre sikeredett, és úgy igazából élvezhető volt az egész. Fekete Özvegy meg kaphatna már egy saját filmet is, és ezt nem csak a tökéletes alakja miatt mondom.
Legszívesebben hat pontot osztanék ki, de mivel nagy Marvel rajongónak vallom magam, most nem számítom bele a csalódás erejét, hogy maradjon a hét. Amikor életemben először megnéztem a Transformers filmeket, rögtön tudatosult bennem, hogy ezek bűzlenek a primitívségtől. De mit várunk egy olyan műtől, amelyben a történetet 5 évesek szintjére írták, és a látványon kívül semmit nem tudnak felmutatni. Nos, a Transformerek egyértelműen a legutáltabb filmjeim. De én annak idején, a harmadik rész megtekintése után megfogadtam, hogy bizony a franchise további részeit is követni fogom, és könyörtelenül lecsapok, ha nem fognak tetszeni. Ez történt a Battleship című film előtt is. Az előzetes első ránézésre pontosan egy Transformers filmnek tűnt, az effektekről nem is beszélve. Szinte sütött róla, hogy ez bizony egy újabb szarkupac lesz, csak épp Michael Bay egyik lelkes követője folytatja az életművét. Mire eljött a premier napja, szépen helyet foglaltam mozis székemben, vártam a film kezdetét, hogy elkezdhessem... az oltást. Valóban egy újabb filmtekercsnyi szar pottyant le Hollywood egéből? Vagy ez esetben csoda történt? Olvass tovább és megtudod...
Nem igazán kedvelem a képregény-adaptációkat. Sokszor túllőnek a célon, és egy gyermeteg, 12 éves kor alatt menőnek számító förmedvényt kapunk. De ez nem a Bosszúállók. Mert a Marvel univerzum ez esetben kitett önmagáért, és megalkotott négy zseniális filmet, központba helyezve négy még zseniálisabb karaktert. Bár én mindenütt meglátom a logikai bukfenceket, és a történet realitására helyezem a hangsúlyt, itt más a helyzet. Mert legbelül tudom hogy ezek a filmek sem különbek, mint a legújabb Transformers, de a francba is... ÉLVEZETESEK. Pörgősek, fiatalosak, és nagyon jó hangulati világgal bírnak. Nem beszélve a történetről, amiből a legtöbbet szokták kihozni. Következzék tehát a két hét múlva debütáló Avengers - négy előzményfilmje.
4. The Incredible Hulk (imdb) Edward Norton egy Marvel filmben. Ennyivel jellemezném a zöld szörnyeteg legutóbbi filmjét, ami meglepően jól sikerült. Persze nem lett kasszasiker, és talán ez lett a leg-képregényszerűbb, de ennek ellenére egy szórakoztató, pörgős alkotás, amiből nem hiányzott a dráma sem. Az első fél óra meg úgy ahogy van, zseniális. Egyedül a vége volt kicsit vontatott... nem jönnek be a robbantgatásra és kocsi-szétzúzásra fókuszáló harcjelenetek. (ugye Transformers...) 3. Captain America: The First Avenger (imdb) Az egyik legpozitívabb csalódás volt számomra ez a film, mert a leírás alapján nem erre számítottam. Az Amerika Kapitány magával hordozza a többi Marvel alkotás báját, pluszban egy kis történelmi hangulattal. A lezárás megnyerő, a jelenetek nem hagyják a nézőt unatkozni, és itt a már a Vasember filmekre is vonatkoztattak. Egy gondom volt vele: túl sokat akartak elérni. Nagyon érződött, hogy csak az Avengers miatt készítették, és ezért a lehető legsűrűbben próbálták adagolni a nézőknek. Nem jutott idő a karakterek megismerésére, és olyan érzésünk volt, mintha egy reklámanyagot néznénk. Két részben jobban sikerült volna. 2. Thor (imdb) Vajon velem van a gond? Mindenki panaszkodik a film cselekményére, de nekem mégis bejött. Persze ez rendben is lenne, de legbelül én is tudom hogy hemzseg a logikai bakiktól és gagyi a történet. Az ilyen filmeket általában emelt hangerővel szoktam becsmérelni, de ez esetben ez sem történt meg. Hogy miért? Mert tetszett. Nem tudom mi ragadott meg benne annyira, de élveztem, mint egy ma született gyermek. Tudom hogy a Transformers mellett kéne emlegetnem, de eltér a két film. Ez hangulatos. Az szar. 1. Iron Man (imdb) A Bosszúállók plakátjain feltűnően a Vasember karaktere dominál. Ez érthető, mivel a négy film közül bátran kijelentem, hogy ez sikerült a legjobban. Minden benne van, ami egy szórakozásra vágyó fiatalnak kell. A néző azonosulni tud a főszereplővel, aki teljesen mai életfilozófiával bír. Azaz alkohol, nők, és egyéb ártatlan bűnforrás. A jelenetek jól el vannak találva, a sztori élethű és humoros, Robert Downey Jr. pedig csak úgy remekel. A folytatás sem lett rossz, ám sírva röhögtem fel, amikor Tony Stark egy új elemet talált fel, házi készítésű részecskegyorsítójának segítségével. Ez egy fokkal túllőtte a célt, és a röhejesség határát súrolta. De még a legjobbak is véthetnek hibát... attól még a Vasember természetesen zseniális. Szóval még alszunk 1-2 hetet, és megnézhetjük ahogy ez a négy eltérő jellem összefog a közös jóért. Izgi lesz. :) Beszéljünk a partifilmekről. Talán a legjobb példa erre a Másnaposok, ami Todd Phillips keze alól került ki, és remek munka lett. Nos, ma este bebizonyosodott, hogy ez az ember egy zseni. Project X. A történet nagyon egyszerű. Három srác feljebb akar kerülni a ranglétrán, ezért csapnak egy bulit, ami a vártnál nagyobbra sikerül. Idővel viszont elfajulnak a dolgok.
Ennyi. Ez a nagy történet, amivel a másfél órát kitöltik. Ahogy régebbi olvasóink tudhatják, egy filmben nekem mindig a történet dominál, annak tulajdonítok a legnagyobb jelentőséget. Csak utánuk következik a látvány, a karakterek, meg az egyéb tényezők. Viszont itt... a történet nevetségesen egyszerű és kiszámítható. De valamiért mégis leszartam. Azért, mert ez a film olyan hangulatot ad, mint még ezelőtt semmi. A végeredmény fantasztikus. A kézikamerás megoldás jelen esetben nem zavaró, hanem pont realisztikusabbá teszi a filmet. A zenék nekem teljes mértékben bejöttek, és sokat adtak hozzá a film élvezeti értékéhez. A látványvilág szintén remek, beszélek itt a tűzről és a szép nőkről. Sírvaröhögős. Szóval egy tipikus partifilm. De közülük is az egyik legjobb. Mindenkinek ajánlom, aki ki akar kapcsolódni, vagy csak egy szép estét akar. Aki a történet miatt néz filmet... na annak is tetszeni fog, mert ez ismétlem, kibaszott hangulatos! Szóval nyomás a moziba, ezt legalább egyszer minden fiatalnak látni kell. Todd Phillips meg bebizonyította, hogy egy egyszerű ötletből és minimális költségvetésből milyen jó filmet lehet kihozni. Legszívesebben 10 pontot adnék rá, egyedül a történet húzza egy kicsit lejjebb, de akkor is egy nagyon jó 8/10-et érdemel. |
Erről a blogról...
Mint ahogy azt ránézésre meg lehet állapítani, blogunk elsősorban sorozat és filmkritikákkal foglalkozik. Minden előfordulhat ami aktuális vagy akár klasszikus, a mű akkor is szókimondóan és nyersen lesz elemezve, rávilágítva a jó és rossz tulajdonságaira... |