Aki valamennyire is jártas a filmek világában és meghallja az Al Pacino nevet, mire gondol először? Egy színészlegendára. Arra az emberre, aki kisujjából kirázta Michel Corleone, a Keresztapa szerepét. Aki, tehetségét latba vetve, a lehető legjobb bűnöző karaktert volt képes a képernyőre vinni. Számomra Al Pacino a kedvenc színész fogalommal társul. Több mint 70 éves kora ellenére, még ma is meg tud lepni jobbnál jobb filmekkel, melyek koruktól függetlenül magukkal hordozzák azt a jellegzetes hangulatot, amit csak és kizárólag az ő alkotásai tudnak birtokolni. Ő a becsületes nyomozó, az igazi rosszfiú, és a megfontolt megalomániás egy személyben. Sokáig nem értettem miért, ám rögtön szemet szúrt hogy Pacino nem emlegethető egy lapon a többi színésszel. Az átható, laza stílusa, az egyszerű, de tökéletes alakítása az, amivel kisajátítja filmjeit. Amint megjelenik a vásznon, félresöpör mindenkit, akár egy rövid monológgal is, különleges alakításának köszönhetően pedig bármely rossz fiút a kedvenc karakterünkké tud formálni. Na ezt hívják, színészlegendának. A poszt célja, hogy ismertesse kicsit kedvenc színészemet, az általam látott filmjein keresztül.
Első nagyobb alakításában Don Vito Corleone legifjabb fiaként láthattuk, a Keresztapa (1972) című filmben. Bár Marlon Brando letaglózó színészkedésével elrabolta a dráma első felét, Pacino vonala a film vége felé közeledve egyre erőteljesebb hangsúlyt kapott. Coppola remek alkotásában szerezhette meg színészünk a zseniális gengszter jelzőt, kinek sokrétű karaktere mégse volt képes ellenszenvesnek beállítani őt. A film pazar hangulatvilága és összetettsége miatt szememben már-már a művészfilm kategóriát is súrolja, ám abban jómagam is biztos vagyok, hogy a világon készült egyik legjobb kultuszfilmet sikerült akkor elkészíteni. A Keresztapa 2 (1974) már nem állt hozzám ennyire közel, és bár alakításilag az is mestermű, a film maratoni hossza és a történések túlzott elnyújtása miatt, az igazat megvallva nagyon untam. De az mindenképp kiemelendő, hogy itt Pacino már egymaga irányította a művet, és Marlon Brando segítsége nélkül is kulttá tette azt. A trilógia a Keresztapa 3 (1990) darabbal zárult le, mely vegyes reakciókat váltott ki a nézőközönségből, azon belül is inkább negatívakat. Nekem nagyon tetszett ez a rész, mivel kegyetlenül jól alakította a kiöregedett, bölccsé vált vezetőt, és a film is szerintem megállta a helyét a kultikus sorozatban. A befejezés meg több szempontból is elgondolkoztató lett, szóval jobban belegondolva sem értem a kritikusok fanyalgását. A most következő film egy eposzi darab, a lehető legtökéletesebb thriller és dráma keverék amit valaha vászonra álmodtak. Ez pedig a Sebhelyesarcú (1983), mely számomra nem csak egy átlagos alkotás, hanem a személyes kedvencem. Abban, hogy azzá vált, nem csak Brian DePalma zseniális rendezése vagy Oliver Stone fergeteges forgatókönyve segített, hanem Al Pacino kegyetlenül erős, Tony Montana névre hallgató karaktere is. Pacino olyan kiválóan hozza a figurát, hogy vélhetőleg itt volt az a pont, amikor őt a kedvenc színészemnek könyveltem el. A szereplő jellemfejlődését könnyedén, mégis nagyszerűen előadta, olyan atmoszférát teremtve maga körül, mely egy csapásra leejteti a nézők állát. A film nyers erőszaka és nyílt szókimondása miatt sokáig nem tudott befutni, ám évtizedek múltán már a legnagyobb kultuszfilmek között lett emlegetve. Jogosan. A mű az első perctől kezdve elvarázsolt engem, zenéivel méginkább elmélyített durva hangulati világában és a végére már csak annyit vettem észre, hogy nyitott szájjal bámulom a stáblistát. Talán létezik a világon jobb film a Scarface-nél, de ezt állítom a legnagyobb örömmel toplistám első helyére. Amikor egy film színészei között legalább öt nagy nevet találsz, sejtheted hogy a készítők a maximálisra törekedtek. Kevin Spacey, Alan Arkin, Alec Baldwin, Ed Harris és Al Pacino is közreműködött a Glengarry Glen Ross (1992) című tömény drámában. Ez remek mű. A párbeszédek kiválóak, viccesek, végig csavaros tud lenni a történet, és a változatos karaktereknek köszönhetően egy percünk nem lesz unatkozni. Pacino itt is remekel, és bár túl sok ideje nem jut a képernyőre, egyszerűen életre kelti Ricky Roma-t, a nagyra törő ingatlanügynököt. Egy évvel később a színész Brian DePalma új filmjében kapott főszerepet, és ismét egy nagyon eredeti gengszterfilmet sikerült közösen megalkotniuk. Ez lett a Carlito Útja (1993), mely bár nem ért a Sebhelyesarcú nyomdokaiba, ez is a toplistám szerves része. Ami számomra olyan különlegessé teszi ezt a művet, hogy kicsit művészi, de mindvégig pörgős tud maradni, valamint ha jobban megfigyeljük, olyan mintha Tony Montana jellemfejlődését látnánk, visszafelé pörgetve. Sean Penn játéka is rátesz még egy lapáttal, de Al Pacino itt is a lehető legtöbbet hozza ki magából. Talán nem lett olyan átütő siker, mint elődje, de véleményem szerint kihagyhatatlan, ha gengszterfilmekről beszélünk. Ezt követte a Szemtől Szemben (1995) című krimi. Én próbáltam szeretni, de nem igazán sikerült. A Heat szerintem egy átlagos film lett, és a maga kategóriájában sokkal jobbat is láttam már. Elismerem előnyeit és csavaros történetvezetését, de egy esti filmnézésen kívül többet nekem nem nyújtott. Persze lehet rosszkor, nem megfelelő hangulatban tekintettem meg, szóval ki tudja... talán Pacino újabb mesterműve, ami felett átsiklottam, mert elsőre nem fogott meg. Hihetetlen hogy a színész hány olyan munkájával találkozok, amely szerepel a kedvenc filmjeim 10-es listáján. Ez pedig nem más mint a Donnie Brasco (1997) névre hallgató, szintén gengszterfilm. Amikor először megtekintettem nem csak Al Pacino és Johnny Depp mesteri alakítása szúrt nekem szemet (és az előbbi színész új arculata), hanem az is, hogy a film több mint 15 éve készült el. Végig abban a hiszemben néztem, hogy új filmről van szó, mivel nagyon modern módon közelítette meg a témát. A párbeszédek fantasztikusak, a karakterek kiválóan eltaláltak és a film utolsó fél órája gondoskodik arról, hogy egyhamar ne is lehessen azt elfelejteni. Kihagytam volna valamit? Igaz történetet dolgoz fel. Szintén ebben az évben jelent meg az egyik leghíresebb, sokak által elismert, Az Ördög Ügyvédje (1997) című műve is. A film zseniális a maga módján, és gazdagítja a legjobb thrillerek listáját. A színész tehetségét az is alátámasztja, hogy az eddig eljátszott bűnös gengszterek után, magát az ördögöt is képes volt a vászonra vinni. Az egyszerű, ám mégis lebilincselő alakításának és beszédstílusának köszönhetően, a filmtörténelem egyik leghíresebb karakterét sikerült megteremtenie. Egyedül az alkotás utolsó 20 percébe tudnék belekötni, mivel szerintem a befejezést sokkal jobban is el lehetett volna készíteni. A konklúzió már-már a bóvli érzését sugallta, ami negatívum a mű korrektül összerakott első két órája után. Áttértünk a 2000-es évekre, és Pacino ismét nyomozónak állt. Korunk egyik legjobb rendezőjének, Christopher Nolan filmjének kapta meg a főszerepét. Ez lett az Álmatlanság (2002), mely magában hordozza a Nolan-i jellegzetességeket: a komor hangulatot, ám az ennek ellenére zseniálisan csavaros történetvezetést. Nem vitás hogy a rendező legkevésbé ismert művéről beszélünk, ám a krimi műfajban remekül megállja a helyét. Látványvilága gyönyörködtető és néha már-már nyomasztó is. Főszereplője sötét múltja elől menekülne, ám méginkább zordabb lelkiállapotban találja magát, a film első fél órájában megtörtént csattanó hatására. Mindenkinek ajánlom, mivel nem nevezhető átlagos kriminek. Erről pedig Al Pacino és Robin Williams meghökkentő játéka is garanciát ad. Színészünk egy igen kevesek által ismert, hamar a süllyesztőbe került filmjét is sikerült megtekintenem. A 88 Perc (2007) egy pszichiáterről szól, aki halálos fenyegetést kap, miszerint 88 perc múlva ki fogják végezni. A mű ennek megfelelően, Jack Bauer módra halad, és sajátos pörgésével próbál a gyilkos kiléte után járni. Igazságtalanul alulértékelt lett. Bár egyetértek azokkal a kritikákkal, melyek a forgatókönyv lyukasságát és bakijait hangoztatják, véleményem szerint egy átlagos alkotás, ami egy unalmas estén bátran megállja a helyét. Csak a hatalmas elvárásokat kell félrerakni, és már működik is. Listám utolsó és legfrissebb darabjához értem, mely a Született Gengszterek (2012) címre hallgat. Ez a film egyszerűen nagyszerű, és igen hálás vagyok hogy ezzel zárhatom írásomat. A mű ismét a gengszter-Pacinot alkalmazza, ám olyan hangulattal és stílussal, amit még ritkán láthattam filmvásznon. A több mint 70 éves színész még mindig vagányan hozza karakterét, és nagyon megszeretteti a nézőkkel, minden hibája ellenére. A film az idén látott egyik kedvencem, mely bebizonyította hogy a gengszterfilmek még mindig tudnak újat mutatni, konklúziójuk pedig szintén lehet nagyon megható. Christopher Walken és Alan Arkin pedig szintén úgy hozzák karakterüket, mintha csak és kizárólag nekik teremtették volna őket. A fő téma a barátság és az összetartás, egy csipet nosztalgiával megfűszerezve.
0 Comments
Úgy gondolom kijelenthetem, hogy idén eljön az a bizonyos sorozat-holokauszt. Ha jobban megfigyelitek, minden most futó kedvencem, azaz a még élő és lélegző sorozat a végét járja. Részben támogatom a lezárás / kasza utáni befejezés ötletét, mégis feltenném magamban a kérdést: jó ez így? Abból a szempontból egészen biztos, hogy a színvonalromlást egy az egyben elkerülnénk, vagy simán leredukálnánk a már-már vergődő sorozat hosszát. Ez hatványozottan igaz a Dexter esetében. Kérem, csak abból ne legyen több évad, hisz már az előző is minden eddiginél trébb lett, kaszálni meg nem lenne szívem Dexter Morgan kalandjait. De ott van az érme másik oldala is, mivel ezek a kedvenceim. És ha mind egy szálig kihullanak, mit fogok én nézni? Hol lesznek akkor az ilyen sok időt megélt, színvonalas sorozatok? Az utóbbi években (tisztelet a kivételnek) nagyon nem sikerült tartós újoncot bevezetni. Kaptunk sok-sok ígéretes sorozatot, de az vagy szar lett (Revolution), vagy simán elkaszálták (Awake). Ha ilyen arányok lesznek ősszel is, hamar búcsút inthetünk majd a minőségi televíziózásnak.
Na de nézzük kiktől búcsúzunk a 2013-as év folyamán... E hét szombaton láthatjuk a Bishop Horrorcirkusz, azaz a Fringe utolsó, dupla epizódját. Mit ne mondjak, akármennyire is sikerült gyengén a negyedik évad, és akármennyire is volt furcsa az ötödik, hiányozni fog. Érzem hogy valami nagy dobásra készülnek, mint a Lost esetében, szóval még mindig nem adtam fel a reményt bennük. Persze az ötödik szezon óriási logikai buktatói zavaró tényezők, de ki nem szarja már le... én a tökéletes első három évadra fogok emlékezni. Májusban is egy óriási kedvencemtől kellesz majd megszabadulnom, ami tuti nem marad érzelemmentes. Ez pedig a The Office, ami mindig is a kedvenc sitcomom volt. Azt tudni kell, hogy én nem szeretem a sitcomokat, sőt, az aláröhögéstől egyenesen a hidegrázás kerülget. De az Office... minden epizódján sikeresen szarráröhögtem magam, mert olyan zseniálisan meg voltak írva benne a karakterek és monológok. Komolyan mondom, még a Jóbarátok sem birtokolt ennyi különböző egyéniséget és brilliánsan megvalósított szereplőt. Az pedig, hogy a főszál végig mozgásban volt, az is elismerést érdemel. Tuti még ezerszer újra fogom nézni, de nem volt annál jobb érzés, hogy az utóbbi években tizesével daráltam az új epizódokat. Valahol nyár végén egyenesen két kedvencem is véget ér, köztük pedig a Lost utáni number one favoritom is, a Breaking Bad. Baszki, körülbelül fél éve ismerem, mégis olyan közel került hozzám, mintha az elejétől követtem volna. Nos, a Totál Szí... azaz inkább maradjunk a Breaking Bad-nél, tényleg egy 10 pontos széria. Nem szépítek semmin, ez az a sorozat, amelyben minden a helyén van, és minden tökéletes. Hasonlóan érzem most magam, mint a Lost-nál. Most se találok erre szavakat. Mindegy is, baszottul fog hiányozni és kész. Színvonalromlás meg nem volt! A másik fináléjelölt a Dexter. Bár még nem 100% a lezárás, de Jennifer Carpenter múltkor azt írta a twitterjén, hogy egészen biztos a nyolcadik évad fináléja. Én mindenesetre várom hogy befejezzék. Kín lenne nézni, ahogy a színvonal lesüllyed további évadok kockázatában. Persze még mindig nagyon bírom a Miami rendőrség kalandjait, szóval egyértelműen a toplistám első öt sorozata mellett fog landolni. Egyéb finálékra és finálé-lehetőségekre lehet számítani például a The Killing esetében is, melynek a harmadik évadát is csak sok-sok unsztolásra támasztották fel. Talán a Homeland is véget ér, mivel a készítők is jól tudják, hogy egy negyedik szezon szinte garantált színvonalcsökkenéssel járna. A most futó legjobb rajzfilm, a Futurama sincs biztonságban, mivel a Comedy Central általában januárban szokta elhíresztelni az új évadok berendeléseit, de eddig semmi hír efféle tervekről. Na, ha ezek közül minden kiesik, akkor ez az év teljességgel nevezhető sorozat-holokausztnak. Sőt mi több, nem maradana semmi amit igazán szeretek. Game of Thrones? Supernatural? The Walking Dead? South Park? Ugyan kérem... ezek valami gyökeresen romlandóak. Az év első kritikája nem a megszokott módon lesz prezentálva, és mi sem lenne jobb módszer erre, mint egy kis játék. A "Hogyan legyél 10 perc alatt sikeres, de szar rendező" program a 2012-es év folyamán már kihatással volt sok és eddig ismeretlen rendezőre. Mivel a becses hollywoodi rendező urak jogot formáltak e 10 perces kurzus elvégzésének titkosítására, nem áll módunkban olvasóink tudtára adni a személyazonosságukat. Annyit viszont elárulhatunk, hogy szinte minden pályázóra hatással volt ez a szerény tíz perc, minek köszönhetően már millárd dollárokból gazdálkodhatnak, és tervezgethetik a következő nagy dobásukat, szintén eme séma alapján.
A kurzus jelen pillanatban ingyenes, szóval az olvasó nem igényel semmiféle magas anyagi hátteret, vagy dollármilliókat. Mindössze az egyszerű utasításokat kell követni, és rááldozni maximum 10 percet az életedből. Garantáljuk, hogy kész ötleted több fejest is arra fog késztetni, hogy szép kis summával támogassák a készülőben lévő filmedet, melyet neked csak 10 perc alatt kell kiötlened, majd hozzábasznod egy forgatókönyvet. Talán sokak egyetértenek abban, hogy 2012-höz hasonló erősségű filmév már régen nem volt. Ez volt az év, melyben a tömérdek sorozatepizód mellett, néha próba-szerencse alapon is elmentem moziba, erről is árulkodik a szemetesben lévő 24 mozijegy. Bár a filmek egy része már-már a szar kategóriát súrolta, akadtak igen erős példányok is, amiket a posztunk végén TOP10-es listába sorolva olvashattok el, rövid véleménnyel fűszerezve. Sorozatok szempontjából is a vártnál erősebb évben volt részem, hiszen pont a legfaszábbakba sikerült most belekezdenem. Példának ott van a Breaking Bad, a 24, a The Killing, a Kaliforgia, a Homeland, és még sorolhatnám. A Series Situation is megpróbált naprakész lenni, és szerintem mindig sikerült megtartani a havi 3-4 írás arányát. Idén a legnagyobb sikert a Lost és az Átlagember, és az Avengers kritikánk aratta. A Tovább mögött láthatjátok éves statisztikánkat a 180 megnézett filmről, valamint 3 toplistát is.
Mint egy elmegyógyintézetből kitörő idegbeteg, szabadult el Joss Whedon hírneve, miután befutott az idei év legnagyobb sikere, a Bosszúállók. Filmes és sorozatos oldalak százain foglalták imába a nevét, és jelentették ki bőszen: Joss a jelen talán egyik legnagyobb rendezője. Stanley Kubrick forog a sírjában. De mielőtt én is kifejteném a véleményem eme géniuszról, ássuk bele magunkat a munkásságába. Karrierjét egy Rém Rendes Család koppintással kezdte, a 80-as években megalakult, Roseanne című sorozatban. Pár közepes filmje közé beékelődött egy híresebb is, hiszen ő volt a leggyengébb Alien film, az Alien: Resurrection írója. Innentől kezdve kizárólag a science fiction felé vette az irányt, és kápráztatott el megannyi nerd-öt, azaz beszűkült tudományos érdeklődésű egyént. Az előbb emlegetett embertípus imádta Joss Whedon kreálmányait, és ha megkérdezed egy nagy rajongójától, tuti kívülről el tudja dalolni a Firefly összes párbeszédét. Miután négy sorozatát kaszálták el egymás után, név szerint a Firefly-t, a Buffy-t, az Angel-t, és a Dollhouse-t, egyénünk becélozta Hollywoodot, hogy ott sikerfilmeket gyárthasson. Valóban sikerült neki, hiszen neki adták az Avengers rendezői székét, és szabadidejében megírhatta a The Cabin in the Woods című horrorfilmet. Most itt tartunk, a kockák gatyájukba élveznek Whedon bácsi nagy zsenialitásától, és hangoztatják biztosra: ha tökéletes filmet akartok látni, nézzetek Joss Whedon alkotásokat.
Ha a Series Situation véleményére is kíváncsiak vagytok, ha tökéletes filmre vágytok, ne ettől az embertől nézettek filmet. Bár igazán rossz rendezőnek nem nevezném, hiszen a Michael Bay - Wes Craven - Josh Trank trió simán viszi a pálmát, nyíltan állíthatom, hogy az egyik legtúlértékeltebb rendező. Az ereje pusztán a gyermeki látásmódjában rejlik, és minden filmjét úgy csinálja meg, hogy az az ő tinédzser alteregójának bejöjjön. Közel 50 éves kora ellenére ugyanolyan beszűkült látáskörűnek tűnik a filmjei alapján, mint a rajongói. Sorozataiban titkos vágyait is előszeretettel kiéli, például a szexi, űrben harcoló, fiatal nőkkel. Ez az elem már-már stílusjegyévé vált, ami persze a rajongóit nem zavarja, hiszen a kocka-sorozatokban alap, hogy legyen egy csinos nő is. A baj az, hogy a rejtett erotikával tereli el a figyelmet, a forgatókönyben ejtett orbitális lyukakról. Erre még az is rátesz egy lapáttal, hogy Joss látványorientált. Ha megfigyelitek, már akár Michael Bay-ről is szólhatna ez a kritika, bár ennek a rendezőnek még mindig van potenciál a műveiben. Azaz van, de azt mindig tönkreteszi. Az Alien: Resurrection-nal felrúgta a Ridley Scott által felállított univerzumot, és teljesen eltérő irányba vitte tovább a szálakat. Nem csoda, hogy a leggyengébb Alien filmnek titulálják a rajongók. A Firefly szinte minden nerd kedvence, és ha egy kicsivel több pénzt áldoztak volna bele, talán még igénytelennek sem tűnne. De komolyan... a sci-fit vegyíteni a western-el egy elbaltázott ötlet. Főleg, hogy a főszereplők egy modern űrhajón élnek, miközben szinte krumplis zsákokkal öltözködnek. Persze ez legyen a legkisebb hiba, a Firefly így is majd olyan túlértékelt, mint a rendezője. Az Avengers egy hangulattalan, gyors lepörgésű film lett, ami bár megér 6-7 pontot, nem sokban különbözik az érem másik oldalán álló, Transformers filmektől. A The Cabin in the Woods nevű förmedvényt is sikerült megtekintenem, hiszen pár Joss rajongó szerint kihagyhatatlan mű. Tényleg kihagyhatatlan, hiszen jó példája volt annak, hogyan lesz egy paródiafilm önmaga paródiája, és változik egy gőzőlgő, filmipari szarrá. Brrr. Joss Whedon nem egy őstehetség. Nem kiemelni kéne, hanem hagyni veszni a többi közepes-átlagos rendező között. Bár egy nerd szemszögéből biztosan más a helyzet, én kérdőjellel az arcomon állok a hírneve előtt, és úgy érzem 10 éven belül ő is el fog tűnni a süllyesztőben. Sziasztok! Az én nevem Átlagember, és most rajtam a sor, hogy a több ezer haverom után én is belerúgjak egyet a Lost című hiper-túlértékelt sorozatba. Kezdetnek elmondanám, hogy filmek terén nekem az egyik legkedveltebb a Transzformersz. Szerintem minden másodperce tömény élvezet, a történet mindig tele van izgalommal és benne van egy jóseggű bula, akit telibekúrnék. De most mondjátok meg, hát nem ez a tökéletes film? A baj csak az, hogy páran olyan nagy "művészfilmek" pártján állnak, mint például a Bárányok Hallgatnak, vagy aViharsziget. Most komolyan... azt hitték hogy megértjük az ostoba történetet? Szerintem még a rendező sem tudta ezeknél, hogy mit akart csinálni. Nem vagyok tízokleveles filozófus, hogy ezeket megértsem, ráadásul nem is voltak látványosak. Miféle film egyáltalán, amiben nincs látvány? Majd hülye leszek pénzt kiadni olyan műért, ami nem olyan színvonalú, mint a könnyfakasztó Avatár. De nekem elhihetitek, átlag tévénéző barátaim, hogy a sorozatokkal is PONTOSAN UGYANEZ a helyzet. Én már évek óta követem az RTL klub és a TV2 sorozatait, amik azóta kedvencekké nőtték ki magukat. Mit ne mondjak, a Való Világ a legjobb hazai gyártmány, bár én a Kobra 11 mind a 200 epizódját is már kívülről fújom. De ami kihagyhatatlan, az a CSI: Helyszínelők. Minden nap új nyomozás, néha több is, és a szuper szereplőcsapat villámgyorsan megold mindent, elkapja a rosszfiút, és elvarr minden szálat. Aztán ugyanez legközelebb is, hiszen ezt nem lehet megunni. Persze néha a nevetésre is szükség van, ezért nézem sokszor a South Park-ot, amiben sok szar-húgy és alpári poén van.
De van egy sorozat, ami belőlem rengeteg indulatot váltott ki, mert ekkora rakás szart én még életemben nem láttam. És ő lenne a Lost, ahol tulajdonképpen a rendezők leszarták a mi igényeinket, és sosem kaptunk kielégítő lezárásokat. Amikor először elkezdtem nézni, adtam neki egy esélyt, mivel kíváncsi voltam hogyan darabolja szét az embereket az a füstszörny. Most belegondolva, ez is milyen retardált ötlet, hogy a főgonosz egy nagy tekergőző fekete füst. Pff... de ennél sokkal rosszabb dolgok voltak. Beleraktak jegesmedvéket. Igen, jegesmedvéket, de sosem magyarázták meg, hogy miért. Biztos azt hitték, egy trópusi szigeten jegesmedvék élnek. Ebből is látszik a rendezők csökött agya, amivel végigerőlködték a hat évadot. Nem is értem hogy élt meg ennyit... De ha már hülyeségek, a legtöbb a történethez köthető. Logikátlan szarságokkal paktálták az egészet, és az epizódok végére semmi nem oldódott meg, hanem még több kérdést vetettek fel. És végig a szigeten voltak. Egy idő után már megunja az ember, hogy kibaszott fákat kell néznie. Valamint szégyelljék el magukat, amiért nem volt elég látványos. Kit érdekel a történet, amikor egy nagy látványorgia is lehetett volna? Kit érdekel a sok szereplő, akikről homályos flashback-eket kaptunk, amiknek szintén semmi értelme nem volt. Kit érdekel a sok dráma, amit beletettek? Claire miért nem végzett abortuszt a gyerekén, hogy megkímélje a füstszörnytől? A többiek miért nem gyilkolták le rögtön a túlélőket? Hisz ők a gonoszok!! És mi a helyzet Benjamin Linussal? Hogy ő mit akar és miért, arról egy kurva szót nem ejtettek! Sokak állítják, hogy ők értik a Lostot, és itt többről van szó. Szerintük a történet a lényeg, és minden drámai perc értékes, a karakterek miatt pedig főleg érdekes nézni, mivel jellemfejlődéseknek lehetünk tanúi. Egy szart! Azok az emberek csak okosnak hiszik magukat, felvágásból mondják hogy értik az egészet. De így nem lehet megérteni, mert nincs értelme. Már többször is megnéztem a finálét, és egyszer nem tudtam értelmezni, hogy ez mégis mi a gány volt. Ez a finálé egy nagy kalap fos, és még a sorozat többi epizódjánál is rosszabb. Most akkor végig egy templomban ültek, és csak álmodták hogy a szigeten vannak? Másra nem tudok gondolni, hiszen ez lenne szerintem a legértelmesebb magyarázat. És a füstszörny hogyan lett Locke, és egyébként is... MIÉRT EGY EMBER? Egy ember nem alakulhat füstté. Kővé persze igen, mert a Fantasztikus Négyes egy remekmű, de füstté elképzelhetetlen. Ilyenekkel volt tele a sorozat, de még a több ezer kérdésre sem adtak választ a mérhetetlenül gyenge fináléban. Miért volt szürke színű Jack pólója? Miért nem Sayid-ot bilincselték meg, hiszen ő egyértelműen terrorista? Kate-nek született gyereke Sawyer-től? Milyen nemesfémekből gyártották az Oceanic 815-öt? A szigeten hová szartak? Jin-nek és Sun-nak miért ferde a szeme? Miért nem építették újra a láb alakú szobrot a túlélők? Jacob miért nem csillog a napon? Hogy hívják a cápát, aki meg akarta enni Michael-t? Miért nincs benne Charlie Sheen? Teljes mértékben fel vagyok háborodva. A készítők elraboltak az életemből egy csomó időt. Pontosan 121 epizódnyit. De én végignéztem. Végig szidtam fórumokon, sorozatblogokon, pofátlanul Lost rajongói oldalakon, kommentekben, a Prometheus című film kapcsán is, de kijelenthetem, NEM VOLT MÉG ELÉG. Tovább rugdosom a Lost-ot, csak azért mert nem értettem. Azért mert nyolc általánost végeztem. Mert nekem a történet lófaszt nem ér, hiszen csak a szar Transformers filmek tudnak kikapcsolni. Mert semmit nem tudok az emberismeretről, és a való életben mindenki egy köcsög faszkalapnak tart. Mert nekem semmit nem jelentenek a gyönyörű képsorok, hiszen azokat annyira nyálasnak találom. Mert legutóbb az IQ-m 60 és 80 között ingadozott, és még egy fikarcnyit sem konyítok a filozófiához. De a Lost-ot azt olthatom. Akármikor elkaszálhattam volna a faszba ha nem tetszik, de végignéztem. Csak azért, hogy pofátlan módjára tönkre tegyem a Lost rajongóinak véleményeit, és olyan trágáran fejtsem ki az enyémet, amennyire csak lehet. Nekem, a Series Situation adminjának az ilyen emberekből van már nagyon elegem. Nyilván mindenkinek feltűnt posztunk szarkasztikus mivolta, ezért le is szögezném: a Lost egy remekmű. "Nehezemre esik elhinni, hogy ilyen sok időt töltöttem el itt, bezárva a szürke épületek közé, a vérmocskos utcákat járva, ebben a feszültségben, ilyen brutalitásban élve. Mi tartja az embereket a városokban, amikor a világ tele van felfedezésre váró helyekkel? Nyilván az őrület vagy a függőség..." Darren Shan
Üdvözöljétek az első könyvkritikánkat, gyermekkorom kedvenc írójának egy újabb művéről. Darren Shan, akinek nevéhet köthető a világhírű Vámpír Könyvek és Démonvilág sorozat, most szerencsére az idősebb olvasókat célozta meg, egy Város-trilógia névvel ellátott, utópisztikus thiller-sorozattal. És én teljes mértékben elégedett voltam vele. Szerencsére kellően komolyan veszi önmagát, és az egész jóval komolyabb témákkal is foglalkozik. A három kötet alatt két főszereplőt ismerhetünk meg, akik életét nagyban befolyásolják, és a rossz útra térítik felsőbb hatalmak. Az író szokásához híven ezek is egyes szám első személyben íródtak, hogy élvezetesebbé, és átélhetővé tegyék a művet. Megint megismerhettünk új életeket és világokat, amik a szerző rendkívüli fantáziavilágát igazolják. Ami különösen tetszett, hogy az egész mégis realisztikus lett, a sok misztikus elem ellenére. A történetet remekül felépítették, és tetszett a két főszereplő életének átívelése. A csúcspont a harmadik kötetben következett be, véleményem szerint egész jó lezárással. Egyedüli problémám a Kígyók Városa című, befejező kötettel volt, mivel ez rugaszkodott el leginkább a többitől. Végig azt lehetett érezni, mintha túl sokat akarnának egyszerre, és igyekeztek minden kérdésre választ adni. Sajnos emiatt pár fejezetet eléggé összecsaptak. De emellett lenyűgözött az első két kötet, és egyértelműen a kedvenceim közé kerültek. Plusz pontot adnék a rengeteg drámáért, amit belevittek, és a remek csattanókért. Darren Shan megint alkotott. Sziasztok! A jó öreg Series Situation ideje lejárt. De csak a blog.hu-n, ugyanis elkészült független weboldalunk, amit éppen most csodálhatsz meg. Talán a leginkább szembetűnő változás a design-t érte, ami most fehér és piros árnyalatot öltött. De ezen kívül jóval több újdonság is jelen lesz, mint például a kategóriák, melyekre kattintva kiválaszthatod például a dicsőítő és az anyázós nyelvezetű kritikákat. Könnyebb lesz még a kommentálás, ami már nem igényel regisztrációt és új pontozási rendszer is bevezetésre kerül, ami minden műremeket kiértékel. A kritikák témája ezúttal se változik meg, minden halad ugyanúgy, a megszokott irányba. A régi oldal, a sok-sok poszttal együtt továbbra is üzemelni fog, és erre a linkre kattintva érhető el...
|
Erről a blogról...
Mint ahogy azt ránézésre meg lehet állapítani, blogunk elsősorban sorozat és filmkritikákkal foglalkozik. Minden előfordulhat ami aktuális vagy akár klasszikus, a mű akkor is szókimondóan és nyersen lesz elemezve, rávilágítva a jó és rossz tulajdonságaira... |