Az első napon elvesztette a feleségét. A második napon ő is meghalt. A harmadik nap végén az idegösszeroppanás szélén állt. A negyedik nap végére pedig egész Kína rászállt. Az ötödik napon elvesztette a legjobb barátait, és egy kegyetlen börtönbe csukatták. A hatodik nap folyamán már a családja is ellene fordult. Jött a hetedik nap, és Jack Bauer, a világ legnagyobb sorozathőse nem pihent meg, hanem egy halálos vírusban szenvedett, és emellett hetedjére mentette meg a világot. Jött a Basszunk-Ki-Bauerrel utolsó előtti napja, ami hatalmas meglepetéseket tartogatott számomra. Hogy kihagytam volna valamit? Persze, hiszen az írósztrájk hatására annak idején nem tudtak egy teljes 24 évaddal szolgálni, ezért elkészítettek egy 2 órás filmet, ami egy hidat képez a hatodik, és a hetedik nap eseményei között. A Redemption, bár sok újat nem mutatott és kissé felejtősre is sikerült, jól összefoglalta a tudni valókat, Jack Bauer pedig könnyedén elvitte a hátán azt a két órát, az előző évados színészek nélkül. Az afrikai környezetet szépen bemutatta, a történet pedig nem egy óriási terrortámadásról szólt, mégis jól mutatott az eddig látottak után. Kapott kisebb drámai momentumokat, bemutatta az aktuális rosszfiúkat, és a leendő elnöki szálat is (ami pont kimaradhatott volna a filmből). Felettébb emlékezetes pillanat nem igazán volt benne, egyedül Jack barátjának aknára lépése volt az, ami után elismerően bólintottam. A lezárása illett a sorozathoz, és kicsit a Véres Gyémánt című filmre hasonlított. Az egész mű egy kerek 7 pontot ért számomra. Nem húztam túl sokat az időt, és rögtön belevágtam a hetedik napba, amiben Jack Bauer talán minden eddiginél több akadályba ütközött. A helyszínváltás jót tett, Washington pedig kiváló prédának bizonyult a terroristák számára. Az első pár epizód nem volt túl meggyőző, ezért félve néztem merre tart a sorozat vonala. Sok új karakter ismerhettünk meg, de elsőre egyikőjük sem tűnt páratlan, kihagyhatatlan karakternek. Az évad folyamán a történetben való szerepük kezdett egyre fontosabb lenni, és mindenkit alaposan megismerhettünk és megkedvelhettünk. Talán a legjobb új karakter az FBI ügynöknő volt, akinek jellemfejlődése egyenesen mesterien lett bemutatva, és tetszett a Jack-kel való kapcsolata. 5-6 epizód után már rögtön fényesebbnek tűnt az évad, hiszen a Tony Almeida - Jack Bauer duó fantasztikus epizódokkal és jelenetekkel ajándékozott meg, az előbbi személy visszatérése pedig egy jó pont a készítőktől. Megjegyezném, hogy a régi karaktereket is szívesen láttam, Chloe, Bill, Kim és a már-már veterán testőr, Aaron Pierce is szerves része lett a sorozatnak. Az évad egyik erőssége a jellemfejlődés volt, hiszen szinte minden főbb karakter átesett rajta. Tetszett, hogy ezzel bemutatták a szereplők sokszínűségét és lelki világát. Ezen kívül erős drámai töltetet is kaptak ez epizódok, ráadásul kérdéseket is boncolgatott, a moralitással és a filozófiával kapcsolatban. Ezek szokatlan módon beleillettek a 24 világába, és olyan erőssé tették az epizódokat, amilyenek a harmadik, vagy az ötödik évadban voltak. A szerkezet sajnos a negyedik évadra hasonlított, azaz a fő szál folyamatosan változásban volt. Ez negatívumnak tűnhet, de ebből is kihozták a maximumot. Ami feltűnt, hogy ebben a szezonban voltak a legjobban kivitelezett akciójelenetek. A tűzharcok, az autós üldözések és a túszdrámák akár egy 10 pontos akciófilmbe is beleillettek volna, Jack pedig a fertőzése ellenére is végig toppon maradt. Ismét az ő szála volt a legerőteljesebb, és sokszor már rossz volt nézni, ahogy folyamatosan kibasznak vele. A jellemfejlődése nagyon meghatóra sikerült, ami a Kim-mel való találkozásakor, és az évadzáró epizódban csúcsosodott ki. Az elnöki szál is inkább a drámára épített rá, ami nem is volt gond, hiszen a jelenetek jól működtek. Az évad utolsó része 10 pontot is megért, hiszen ilyen hatással legutóbb az első évad volt rám. Jack Bauer egy igazi hős, a 24 pedig egy olyan sorozat, amit még biztosan újra fogok nézni. Jöhet az utolsó nap.
0 Comments
Az időutazás sok sorozat fő témája, vagy akár speciális eleme. Ha science-fiction-ről van szó, a készítők általában ezt a témát is felhozzák, a tudományos csodák és az űrháborúk mellett. Van, ami szinte csak erre épít - egy kis jövő, egy kis jelen - a lényleg hogy erre a nem mindennapi elemre húzzunk rá x epizódot. Mai alanyunk, a Continuum is ebbe a kategóriába tartozik. Ez persze nem probléma, hiszen ha az időutazás mellé egy terroristákról szóló történet is társul, a végeredmény csak jó lehet. Gondoltam én, miután az első előzetest megláttam. Adott pár lázadó, akik visszautaznak az időben, hogy megakadályozzák a jövő társadalmi és politikai rendszerét. Egy véletlen folytán, a főszereplőnk, Kiera is velük tart, és megkezdődik a jelenbéli macska-egér játék, pár terrorista és egy rendőrnő között. Persze láttunk már eredetibbet is, erre a sztorira tényleg nem lehet panasz, mert teljesen jó. Örültem is mikor végignéztem az első epizódot, hiszen minden jelenet el lett találva, a főszereplő szerethető karakter, és a sztori tele van sok-sok megválaszolatlan kérdéssel, ami misztikussá teszi a szériát. Csak tartsa meg ezt a színvonalat, és egyszer akár kedvenc is lehet belőle... Talán ez lesz az a folytatásos sorozat, ami kiváló Lost-pótlék lehet egy időre - gondoltam én. Úgy néz ki elkiabáltam, mivel a második epizód zuhant egy nagyot. Itt már kihangsúlyozódtak a kisebb-nagyobb hibák, és felmerült bennem a kérdés: merre fog tartani ez az egész? A harmadik, a negyedik, és az ötödik epizód alatt lépcsőzetesen zuhant a színvonal, míg megállt egy gyenge közepesnél. A Continuum nézésének élvezete addigra már elveszett, és már csak unott, fülledt nyári estékre kapcsoltam be, hogy minél hamarabb végezzek a jövőből jött rendőrnő történetével. A legnagyobb problémám a karakterekkel volt. Legalább 12 szereplőt követhettünk szemmel, de a főszereplőn kívül senkiről nem tudtunk meg pár mondatnál többet. Egytől egyig felszínes, sablon karakterek voltak, 1-2 kivétellel. És ez nagy probléma, főleg ha az ellenségről mondható el. A Liber8 nevű lázadócsoport a világ legelbaszottabb terrorszervezete. A 10 epizód alatt megöltek pár embert, loptak, füveztek, internetes videókat tettek közzé, és körülbelül ennyiből állt a ténykedésük. Ha már többnyire az epizódcentrikusság dominált, legalább feldobhatták volna érdekesebb, nagyobb kaliberű eseményekkel, hogy ne egy helyben toporogjon a történet. Persze akadtak érdekes epizódok, jól megírt jelenetek, sőt... még drámázásra is sokszor sor került, de az érem másik oldaláról a folyamatos szerencsétlenkedés mosolygott vissza. Ha már volt idejük némi tudományt is belevinni, igazán gondoskodhattak volna arról, hogy a történetben lévő lyukakat eltüntessék. Tele volt sok apró, de annál zavaróbb hibával. A Liber8 képes volt akárkit megtalálni a városban, de a rendőrnőt, az egyetlen személyt aki kibaszhat velük, nem keresték meg, és támadták meg. Miért? A Liber8 pár taknyos kölyökre bízta a forradalom elindítását. Miért? A rendőrségen Kiera egy darab személyi azonosító nélkül, nulla végzettséget bizonyító irattal, magas pozícióban dolgozik. Miért, és egyáltalán hogyan lehetséges ez? Persze Kiera mellett szóljon, hogy övé volt a legnormálisabb, és talán a legjobban felépített karakter, sőt... vele még együtt is lehetett érezni. A rendőrségi szál súlytalan volt, ám néhol kimondottan poénos, szóval ez még egy jó pont. Igazából itt nem az alapötlettel volt gond, hanem azzal, hogy ezt alig használták ki. Megannyi lehetőségük lett volna, hogy pörgőssé, és akciódússá tegyék, de nem éltek semmivel, és a készítők munkájának összecsapott, közepes végeredményét nézhettük végig. Az évadzáró epizód lényegesen jobb volt, ám biztosra állíthatom, hogy nem fogom folytatni a sorozatot a lehetséges második évaddal. Bár az utolsó 20 percben haladt a történet, kicsit elkéstek vele.
Nem gondoltam volna, de ez tényleg kemény dió lesz. Már ha csak azt nézzük, hogy a thillerek, az akciósorozatok, a drámák, és a sci-fik mind az érdeklődési körömet gazdagítják, a fantasy-k olyan messze állnak tőlem, mint Michael Bay-től a jó filmek készítése. Legalábbis ezt gondoltam magamról, miután idén kitámolyogtam a pocsék, Titánok Haragja című vizuális 3D-s förmedvényről. Persze a titánmentes titánok harca széria sokak szerint a műfaj legalját képviseli, a Gyűrűk Ura annak idején sokkal nagyobb sikert aratott. El kell ismernem... jogosan. Bár őrülten sosem rajongtam az előbb említett trilógiáért, mindig elismertem a kiváló történetvezetését és varázslatos fantáziavilágát, amit Tolkien alkotott. Bár a műfaj még mindig nem a szívem csücske - kijelenthetem - a Game of Thrones valamelyest megváltoztatta a véleményemet, és talán egy új kedvencre tettem szert a tömérdek nézett sorozatom között.
Meg kell jegyeznem, a Trónok Harca semmi páratlan, székhezragadós elemet nem tartalmaz. Talán ezért sem folytattam első nekifutásra. Amikor tavasszal belekezdtem nem láttam mást, csak rengeteg szálat, amik egymás mellett futnak, és látszólag közük nincs egymáshoz. Erre még rátett egy lapáttal a 10-20 karakter, amivel a készítők dolgoztak. Ez egyszerre túl sok név és információ egy nézőnek, szóval teljes mértékben lehetetlen első nézésre megismerni, és megérteni minden egyes szereplő helyzetét és mögöttes világát. Ez volt rám riasztó hatással, ami miatt kerek 30 perc után a bezárás gombra kattintottam, és süllyesztettem el egy időre. Az utóbbi hetekben viszont mégis rávettem magam, és a rengeteg ajánlás és pozitív kritika hatására újra belekezdtem, a ledarálás céljával. Mondhatni nem bántam meg, mivel az összhatás elnyerte a tetszésemet. Idővel csak annyit vettem észre, hogy hiányzik a napi Trónok Harca adagom, és sürgősen pótolnom kell a következő epizódokat is. A sorozat legnagyobb előnye, hogy változatosságával minden nézőt meg tud ragadni, és le tud kötni még akár 55 perc erejéig is. Erről a különböző karakterek gondoskodnak, akik története teszi ki a Game of Thrones történetét is. Ez adja a legnagyobb furcsaságot, ami sok sorozattól megkülönbözteti: itt nincs konkrét főszál, csak a szereplők szálainak összefonódása az, ami viszi tovább a fonalat. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem néztem volna szívesen a Fal mögött lévő zombikat, de a karakterek jelleme volt a fő ok, ami miatt kitartottam mellette. 1-2 epizód leforgása alatt mindenkire sok idő jut, és a látottak alapján szinte garantált, hogy a sorsuk érdekeli fog. Kivéve persze a Lannister királyfiét, akit én inkább látnék haldokolva, testéből 1000 kiálló AIDS-el fertőzött nyílvesszővel, mintsem a trónon ülve. De gondolom nem csak én táplálok iránta hasonló érzéseket... A karakterek tehát jól kidolgozottak, és könnyedén megszerethetőek vagy megutálhatóak. E mögé már csak egy varázslatos fantasy világot kellett teremteniük, ami észrevehetően a realitást súrolta, hiszen a sárkányokon és zombikon kívül nem igazán láthattunk természetfeletti elemeket. A vidékek stílusai jól vannak ábrázolva, és ez segíti a sorozatban való elméllyülést. A zseniális látványvilágon kívül, a zene is felel a páratlan hangulatért, ami könnyedén illeszkedik a képernyőn megjelenő képsorokhoz. Itt kiemelendő a sorozat főcíme, ami segít, hogy ismét elkapjon a Game of Thrones láz. De mielőtt egy idilli, tökéletes sorozatnak nyílvánitanánk, megjegyzendő, hogy gyakran hatásvadász jeleneteket is lehet látni, amik a nézők csalogatásán kívül nem sokat adnak hozzá az élményhez. Meztelenkedés, vulgaritás és brutalitás is jelen van, melyek nézése nem vesz el az összhatásból, bár nélkülük is ugyanúgy működne a sorozat. Ennek ellenére a készítőknek egy felettébb intelligens, és minőségi szériát sikerült alkotniuk, remekül megírt párbeszédekkel, jól látható jellemfejlődésekkel, és egy olyan atmoszférával, ami garantáltan a képernyőhöz köt. Bár a közelmúltban talán egy sorozat körüli sem volt ekkora hype, el kell ismernem: a Game of Thrones egy picit túlértékelt, ám jogosan szeretik annyian, mivel rengeteg potenciál van benne. A sorozat ötödik napja mindent eltiport, ami az útjába került. Eleve felmerülhet a kérdés, hogy mit lehet kezdeni az után, hogy ideggázzal fenyegetik az országot? Nos, én azt léptem, hogy a sokkoló finálé után rögtön el is kezdtem a 24 című sorozat hatodik napját is, ami bizony vegyes érzelmeket váltott ki belőlem. Amikor az évadkezdő epizódot megtekintettem, eléggé leesett az állam. Talán ennyire durva kezdést még nem is kaptunk a sorozat folyamán, szóval lehetett bizakodni. Nagyon tetszett Jack jellemfejlődése kína jóvoltából, és az hogy idő kellett neki, hogy ismét magára találjon. Az alapfelállással sem volt gond, sőt! Az egész merényletsorozat teljes mértékben beleillett a széria történetébe, és roppant érdekesnek találtam, hogy ez alkalommal a dolgok közepébe csöppentünk bele, remények nélkül. Azaz persze van remény, csak egy kínai börtönben sínylődik, szakállat és bajszot növesztett, és a neve Jack Bauer. A többit már ki lehet találni... Ismét elkezdődött a véget nem érő, 24 órás adrenalinbomba, ám minden eddiginél talán brutálisabb veszélyforrással. És ezt azért mondom, mert a harmadik epizód után leesett állal néztem végig, ahogy a készítők meg merték meglépni, az egyik atombomba felrobbantását. Ezek a jelenetek egytől egyig parádésra sikeredtek, és nem kímélték sem az átlagembereket, sem a főbb szereplőket - itt szó szerint fejek hullottak. A probléma csak az, hogy az első 10 epizód után látszólag kifogyott a sorozatból a szufla, és olyan mélyrepülésbe kezdett, amit bármely amatőr pilóta megirigyelne. Ez nem ért meglepően, mivel a második és a negyedik évadban is pontosan ez történt, és azok a szezonok sem értek többet hat pontnál. Valami átok ül a páros számú évadokon, vagy mi? Miután az adrenalin kiürült a szezon szervezetéből, közepes-átlagos epizódokkal bombáztak, amiket ugyan nem volt rossz nézni, de mégis jobb lett volna valami zseniálisat látni, több pörgéssel. Ez nem az alapötlet hibája volt, hiszen a felállás, mint elmondtam, szerintem nagyon jó ötlet volt, és sokkal többet ki lehetett volna belőle hozni. Az arányok is felborultak, ugyanis az előző évadokban egy epizód 50%-ában Jack Bauer tarolt, a másik 50%-ban pedig a többi karakter. Most ezt sem vették figyelembe, és Jack sokszor körülbelül 7 perceket szerepelt a 42 perces epizódokban. Azt viszont hozzá kell tegyem, hogy lehetett volna rosszabb is... a többi szereplő mellett szóljon, hogy a színészek remekül hozták a figurájukat, és a jellemek bemutatása is egész korrekten sikerült. Itt emelném ki Moris esetét az atombomba kapcsolójával, ami sok-sok drámázásra is okot adott... a sorozat tényleges javára. Az akciójelenetek is egyre fejlettebbek voltak, és ahol volt CGI, azt is keményen odatették. Kár hogy nem volt belőlük sok, mivel az évad háromnegyede nagyrészt időhúzás volt, és a macska-egér játék a CTU és a terroristák között sem volt már annyira érdekfeszítő. Kiemelendő Jack testvérének és bátyjának behozatala, ami jó pillanatokat, és pattanásig feszült idegállapotot szült sokszor, a kínaiak sem voltak éppenséggel rossz hatással az évadra, és az elnöki szálon is volt jó pár eltalált karakter. Az évad végére valamelyest a jó irányba fordult a sorozat, ám a kölyök megmentése és nagy jelentősége már-már nagyon erőltetettnek tűnt. Az évadzáró sem volt az igazi, ám nekem személy szerint bejött az utolsó 10 perc, amiben végre kiállt maga mellett Jack Bauer. Észrevételként jegyezném meg, hogy sokszor önmagát ismételte a sorozat. Volt 2-3 jelenet, amit már az előző évadokban szinte ugyanúgy láthattunk, más helyzetben, és szereplőkkel. Kifogytak volna az eredeti ötletekből?
A nagy évadzáró után fogalmazódott meg bennem, hogy az én drogom nem más, mint a 24. Bár az előző évad felettébb gyengére sikeredett, kíváncsi voltam, vajon ez alkalommal tudják-e überelni a fergeteges harmadik évadot. A negyedik nap Jack menekülésével ért véget, és ezzel a zseniális alapötlettel bizony lehetett mit kezdeni. Féltem tőle, hogy a csattanót két percben fogják feloldani az évad első részében, de a felállás több epizódig is nyújtózkodott, míg végül a fináléban kaptuk meg Jack elkerülhetetlen végzetét. A sorozat remekül felhasználta a lehetőségeket, és a lehető legtöbbet próbálta kihozni mindenből, ami ehhez köthető. Talán egy picit több is juthatott volna Jack másik életéből, de nem egy olyan nagy veszteség, ami lehúzná a már-már tökéletesnek nevezhető évadot. A másik dolog amire rájöttem, hogy ez a Jack Bauer egy igazi hős. Persze ezt már korábban is érezni lehetett, de a szezon történései most feletébb durvára sikerültek, és csak Jack-nek, és az ő áldozatainak köszönhetően sikerülhetett megakadályozni, az eddigi legveszélyesebb fenyegetést. A szerkezet ismét a megszokott volt - 24 adrenalinnal teli óra, és nincs megállás. Az előző évaddal ellentétben, itt már jobban kihangsúlyozták az időt is, aminek sokszor volt fontos szerepe a történésekben. A fenyegetés pedig überelte az eddig látottakat, mivel az ideggáz jó eséllyel pusztíthatja ki az amerikaiak zömét. Jó pont, hogy az évad végéig jelen volt ez a fenyegetés, bár nekem az "elnök lebuktatása" szál is felettébb bejött. Ha már a fehér háznál tartunk, bátran állíthatom hogy az elnöki szál ebben az évadban volt a legerősebb. Charles Logan karaktere piszkosul el lett találva, és gondoskodtak róla, hogy egy percet se unatkozhassunk az ő történetvonalán. Mind a karakterek, mind a színészi alakítás teljesen rendben volt, és még az új szereplőket is nagyon hamar meg lehetett kedvelni. Bár sajnáltam a Palmer elnökkel, és Michelle-el történteket, valljuk be... ennél ütősebb kezdése nem is lehetett volna a szezonnak. A 24 epizód végig pörgős volt, csavaros, feszült, és nagyon könnyen le lehetett darálni. Kedvenc epizódot nagyon nehéz lenne kiemelni, mivel mindegyik eléggé bejött. Ami nekem abszolút elnyerte a tetszésem, mikor a CTU-ban engedték szabadjára a gázt. Ott sikerült az akció mellé drámát is csatolni, minek hatására leesett állal nézhettem végig a történéseket. Külön pacsi azért, hogy az évad végén volt csattanó, egy másik meg azért, mert ebben a szezonban a zenék is változatosabbak voltak, mint az előzőekben.
Első évad: 9/10 Második évad: 6/10 Harmadik évad: 9/10 Negyedik évad: 6/10 Ötödik évad: Igazából csak ismételni tudnám magam, ha a sorozat második évadáról kéne beszélnem. Az Episodes még mindig egy könnyed, kellemes légkörrel bíró alkotás, kisebb-nagyobb hibákkal. Az első évad nem tette magasra a mércét, de ha másért nem is, Matt LeBlanc miatt adtam neki esélyt. Csodálkozva figyelhettem meg, hogy ez alkalommal rengeteget javult a színvonal. Persze nem volt tökéletes, és még mindig nincsen a klasszikus "Jóbarátok" színvonalon, de örömmel jelenthetem ki, hogy teljes mértékben szórakoztató volt a megtekintése. Ami igazán jót tett, hogy megváltozttatták a karakterek közti kapcsolatot. Páran eltávolodtak egymástól, voltak akik egyenesen utálkoztak, de szövődtek szoros barátságok is. Véleményem szerint az első évadot leginkább a főszereplő házaspár húzta le, azon belül is a kellemetlen konfliktusok, amik az idegesítő feleséghez köthetők. Ezt kiválóan orvosolták, hiszen szereplőink megmaradtak, de csak munkatársakként. Negatívum viszont, hogy az évad végére megint kialakult köztük valami. Ekkor gondolkoztam el azon, hogy valószinűleg azt a hatást akarja elérni a sorozat, hogy drukkoljunk a címszereplőknek. Csak sajnos nem tudtunk drukkolni, mert emlékszünk még az előző évadra. Ez elég nagy szarvashiba, de ez ellen már nem lehet tenni. Matt karaktere viszont teljesen rendben volt, és még mindig neki köszönhetjük a legjobb pillanatokat. Nem csak a humor, hanem a dráma oldalán is kivette a részét, ami sokat erősített a karakterén. Kedvenc részeim egyike, amikor az elhízása miatt sopánkodott. Sok új karakterrel is gazdagodtunk, a régi mellékszereplőkből pedig próbáltak egy kicsivel többet nyújtani. Az új szereplők szerintem egytől egyig jól sikerültek, leginkább az asszisztens-lány és a "leskelődő". Ami miatt ez a sorozat mégsem sorolható a sitcom kategóriába, itt a történet valamilyen szinten folytatásos. Magam sem tudom, hogy ez jót tesz-e neki, vagy sem, de kellemesen ötvözi a drámát és a humort, és ez éppen elég. Negatívum, hogy sokszor nem elég vicces, és csak minden 10. percre jut egy jó poén. Persze ezek a poénok ütnek, de sokkal jobb lenne növelni a számukat is. Mindemellett sokat feljődött az Episodes. Bár még nem sorolható a jó kategóriába, közel áll hozzá, és szerintem a következő évadra jó eséllyel elérheti azt.
Sokszor tűnik úgy, hogy kevés jó sorozatot gyártanak manapság. Igazság szerint csak jó helyen kell őket keresni, mert bizony akadnak. Ilyen sorozat a The Killing is, ami remekül ötvözi a drámát és a krimit. Az első évad magasra tette a mércét, ezért kíváncsi voltam hogyan haladnak tovább, a következő 13 napban. Szerkezetileg ez is brilliáns ötlet, mivel minden napra jut izgalom, mégis mindenkire jut elég idő. Ez adja úgymond a sorozat gerincét, hiszen mind a nyomozás, mind a karakterek belső világa erőteljesre sikerült. Bár néha kicsit nyújtottnak tűnik az egész szituáció, ügyesen viszik tovább a történetet, és sötétebbnél sötétebb szálakat vonnak be. Nekem személy szerint pont az ilyen nyomozós sorozatok jönnek be, ugyanis ezekben több idő jut az egyes szereplők megismerésére és megkedvelésére. Miután közelebb kerülünk egy karakterhez, jobban érdekel majd minket a sorsa, és érdeklődéssel figyelhetjük majd végig a történetüket. Ebben olyan erős a Killing, ugyanis a kb 10 karaktert, amivel dolgozik, remekül bemutatta, nem spórolva ki a kisebb konfliktusokat, és drámai momentumokat. Tulajdonképpen a sorozat csak részben foglalkozik a nyomozással, hiszen bemutatásra kerül az is, hogyan dolgozza fel a Larsen család minden tagja Rosie halálát, és hogy mit él át Darren Richmond, aki mindig egy határozott, vezető készségekkel bíró politikusnak akar tűnni, magában elzárva a problémáit. Minden egyes szereplőnek megvolt a saját kis története, és ez a kidolgozottság tette olyan értékessé a sorozatot, hogy a legjobb drámák között van a helye. Ha már a karakterekről beszélünk, az sem utolsó szempont, hogy a színészek fantasztikus munkát végeztek. Linden és Holder alakítása pedig kétség kívül Golden Globe-ot ér, de még sokáig sorolni lehetne a remek színészeket. A második évadnak is megvolt a saját jellegzetessége, ami kicsit eltérőve tette az előzőtől. Az előző évadnak borongós, baljós atmoszférája volt, míg ez egyenesen sötét, és komor lett. Ez persze nem volt baj, hiszen a képernyőn át is jól érezhető volt a feszültség, ami sokat adott a hangulatához. Rögtön megtudtuk, hogy nem egy sima gyilkossággal van dolgunk, hanem az ügy hatalmasabb a kelleténél, és minden szálat megmozgat. Emelett főszereplőnket is sajnálattal nézhettük, mivel míg egyet lépett előre a nyomozásban, kettőt lépett vissza a magánéletében. A történet vége felé haladva már nem a fő kérdés, hanem inkább az érdekelt, mi lesz a szereplők sorsa. Ez persze nem gond, mivel a lezárás szinte tökéletes volt, és minden kérdésre választ adtak. Érdekes megfigyelni, hogy a karakterről aki az egész középpontjában áll, Rosie Larsen-ről szinte semmit nem tudtunk meg az egész 26 epizód alatt, mégis nagyon mély, és megható lezárást kaptunk róla. Külön megemlíteném a zenét, ami tökéletesen passzolt a a sorozat hangulatához.
Nem garantálom hogy mindenkinek tetszene, de érdemes kipróbálni. Én imádtam. A brilliáns harmadik szezon után a negyedik következett, amit természetesen rögtön el is kezdtem. Bár eltökélt szándékom volt mindössze egy nap alatt ledarálni az évadot, ebből pár epizód után nem lett semmi. A 24 eme évada is úgy folytatódott ahogy kell, azaz Jack Bauer a CTU-ban, ismét egy rossz napon. A baj csak az, hogy az utóbbi két szezon aktuális ügye nagyon magasra tette a mércét, azaz egy atombomba és egy halálos vírus fenyegetése után már nehéz lehetett ismét egy ekkora kaliberűt találni. És ez nem is sikerült nekik, hiszen egy arab terrorcsoport cselekvéseit láthattuk, amiben sosem találtak normális célt. Legalábbis így érezhették a nézők, miután megmentették a védelmi minisztert és pusztán 3 epizód alatt lezavarták az atomerőművek megvédését is. Véleményem szerint ezek egészen jóra sikeredtek, mivel az epizódok pörgősek voltak, új karaktereket ismerhettünk meg, és megvolt az az erőteljes "24 hangulat", amit már megszokhattunk. Egyszóval élveztem, és elégedetten bólogattam a jól sikerült részek után. A baj csak az, hogy amikor elérkezett az évad közepe, a színvonal zuhant egy nagyot, és közepes epizódokkal folytatták. Az arabok maradtak, de egyre erőltetettebb lett a céljuk. Habib Marvan egy teljesen átlagos főgonosz volt, és ez meg is látszott, mikor az ő jelenetei következtek. Próbálták itt robbanófejekkel, elektromos zárlattal és repülőlopással fenn tartani az érdeklődést, de megbomlott a folyamatos történetvezetés. Ezen még Tony Almeida jelenléte sem segített. Drámából is lényegesen kevesebb jutott, amit én nagyon sajnáltam, mivel az utóbbi évadokhoz az is rengeteget adott hozzá. Az évadzáróhoz közeledve javult egy kicsit a sorozat, sőt, magát a befejezést zseniálisnak találtam. Remélem a csattanót nem két percben fogják feloldani az ötödik évad elején. Mivel a szezon első fele jól sikerült, a második pedig már kevésbé, az egész egy "átlagos"-ra értékelhető.
Nem próbáltam volna be a The Killing-et, ha nem érkeztek volna százával a kritikák, miszerint ez a sorozat remek. Nos, gondoltam mivel én úgyis szeretem az elnyújtott nyomozásokat és a karakterdrámát, megéri bepróbálnom. Örülök az ajánlóknak, ugyanis ezt vétek lett volna kihagynom. A történet szerint egy középiskolás fiatal lányt, Rosie Larsen-t holtan találták, enyhén mondva is gyanús körülmények között. Főszereplőnk belemegy a nyomozába, ezzel a munkáját a magánélete elé helyezve. Társával együtt rájön, hogy mindenki, aki a halott lányhoz köthető, gyanús, és rejteget valamit. Az ügy pedig hatalmasabb, mint amilyennek első látásra tűnik. Engem már itt sikerült megvenniük, mivel ebből kiderült, hogy egyételműen egy folytatásos, drámával fűszerezett sorozatról beszélünk. De csak miután belekezdtem, jöttem rá hogy ez ennél is több, mivel az egyszerű alapötlet kivitelezése a maximumon volt. Kapott egy esős, szürke látványvilágot, ami egyrészt illett a témához, másrészt rengeteget adott a hangulatvilághoz is. A történetvezetéstől tartottam, ugyanis a készítők beleeshettek volna abba a hibába, hogy túlzottan elnyújtják, ezzel unalmassá téve az egészet. Ez nem így történt, ugyanis mindig felkeltették az érdeklődést, és kellően adagolták az izgalmakat. Igaz, még így is sokszor lassú volt, de korrekten kitöltötte a 42 perces játékidőt. Az is segített, hogy minden epizód egy nap leforgása alatt játszódott, ezért a karakterek mindennapjait is megszemlélhettük, ezzel utat adva a karakterdrámának. A színészek tökéletesen hozták a formájukat, - a főszereplő és társa remek választás volt - és a szereplők kidolgozottságára sem lehetett rossz szavunk. Mindenkire jutott elég idő, így megismerhettünk rejtélyesebbnél rejtélyesebb embereket, és a problémákat, amikkel küzdenek. Ez a drámának is folyton utat adott, amit a sorozat végig profi módjára kihasznált, valamint a gyászolós jelenetek is egytől egyik el lettek találva. Mivel nekem sokat jelent a sorozatokban a dráma és az érzelemkeltés, kifejezetten tetszett, ahogy mindeki kis lelki világába belemárthattam magam, és az ő szemszögükből figyelhettem a történetet. Persze a nyomozás mindig domináns szerephez jutott, ami nem volt baj, mert legalább már tényleg érdekel hogy ki is ölte meg Rosie Larsent-t. Amit még kiemelnék, hogy a sorozat nem hagyta figyelmen kívül a nyomozás következményeit, amik sokszor tragédiába torkolltak. Mondhatni ezek sikerültek itt a legerősebben. Pár epizód után csak annyit vettem észre, hogy tátott szájjal meredek a képernyőre, és mondom magamban: Ez valami zseniális! Persze negatívumok is vannak, de ez leginkább annak köszönhető, hogy a nyomozás hosszabb a kelleténél. Ilyenkor visszatérnek a kezdőponthoz, és új szálon indulnak el. Ezért van az, hogy itt az első évad vége, és még nem kaptuk meg a választ a legégetőbb kérdésre, hogy ki ölte meg Rosie Larsent? Tippelni lehet, de a második évad végén bizonyára minden kiderül.
Terrorelhárítási központ, taktikai egység. A munkahely, ahol én a büdös életben nem dolgoznék. Legalábbis erre jutottam, miután befejeztem az új kedvencem, a 24 harmadik évadát. Nem ért nagy meglepetés amikor rájöttem, hogy ez az évad is eltér egy kicsit a többitől. Már az évadkezdő epizódban lehetett látni, hogy ebben a szezonban nem fognak szarozni, és lagymatag szálakkal untatni a nézőket. De nem is csak pörgősebbé tették az egészet, hanem egyenesen olyan évadot teremtettek, ami bármely akciófilmet, vagy akciósorozatot kenterbe verne.
Ismét új szereplőket kaptunk, ám kiemelném hogy mindenkire jutott idő, és sikerült alaposan kidolgozni mindenkit. A történet szerint az Egyesült Államokat most éppen egy vírustámadás fenyegeti, és 24 órán belül kell megfékezni azt, és megtalálni a tetteseket. Ráadásnak Jack Bauer drogfüggőséggel is küszködik. Nos, engem már itt sikerült megvenniük. Megint elkezdődött a megállás nélküli rohanás, és a jobbnál jobb, feszültebbnél feszültebb jelenetek felsorakoztatása. Az ellenség(ek) karakterére is sok idő jutott, ezért végre a másik oldal gondolatmenetébe is beleláthattunk. Ez nem árt egy ilyesféle akciósorozatban. A másik dolog, ami az évadot nagyon erőssé tette, a történeten és a karaktereken kívül, az a hangulat. A sorozat nézése alatt végig bennem volt az a feszengő, idegtépő érzés, ami a jó thiller alapját is képezi. A 24 már bőven ebbe a kategóriába tartozik, mivel a harmadik évad eseményei néha egyenesen brutalitásba csaptak. Vegyük példának a Chandler Plázahotel-ben történt eseményeket, vagy a megbizatást amit Jack Bauer kapott, főnöke megölésére. A brutalitás szinte már az egész évadot körülvette, de panasz mégse lehetett rá. Azért, mert nagyon reális képet alkotott a sorozat. Reális karakterekkel és lépésekkel a jó cél érdekében. A másik, ami meglepően erősre sikerült, az elnöki szál. Az előző évadot igazán az húzta le, de itt nagyon jól eltalálták ennek is a történetét. A finálé szezonhoz illő volt, és nagyon hatásos volt az utolsó jelenet is, melyben Jack egyedül maradt a gondolataival. Sokszor már kegyetlenségbe torkollott, amit a karakterével leműveltek. Ezért sem dolgoznék én soha a CTU-nál... |
Erről a blogról...
Mint ahogy azt ránézésre meg lehet állapítani, blogunk elsősorban sorozat és filmkritikákkal foglalkozik. Minden előfordulhat ami aktuális vagy akár klasszikus, a mű akkor is szókimondóan és nyersen lesz elemezve, rávilágítva a jó és rossz tulajdonságaira... |